Hitvallás a bizalom mellett

Gondolkodásmódunk megújulása egyúttal érzelmi alaphangoltságunk megújulását is eredményezi. Ez a fajta érzelmi megújulás azonban nehezen megvalósítható, mivel az esetek döntő többségében az érzelmeinket kiszámíthatatlan erőként érzékeljük, ezért a változást logikus, belátható érvek mentén keressük. Recepteket, könnyen megtanulható-alkalmazható módszereket keresünk inkább, melyeket alkalmazva „megjavítjuk” elrontott életünket. Ugyanezzel az elvárással találkoztak már Jézus Krisztus első követői is, melynek kapcsán Pál apostol a következő módon fogalmazza meg Krisztus evangéliumának útmutatását: „Mert a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek; de nekünk, kik megtartatunk, Istennek ereje. Mert meg van írva: Elvesztem a bölcseknek bölcsességét és az értelmeseknek értelmét elvetem. Hol a bölcs? Hol az írástudó? Hol e világnak vitázója? Nemde nem bolondsággá tette-é Isten e világnak bölcsességét? Mert minekutána az Isten bölcsességében nem ismerte meg a világ a bölcsesség által az Istent, tetszett az Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által tartsa meg a hívőket. Mert egyfelől a zsidók jelt kívánnak, másfelől a görögök bölcsességet keresnek. Mi pedig Krisztust prédikáljuk, mint megfeszítettet, a zsidóknak ugyan botránkozást, a görögöknek pedig bolondságot; ámde maguknak a hivatalosoknak, úgy zsidóknak, mint görögöknek Krisztust, Istennek hatalmát és Istennek bölcsességét.”[1] Foglaljuk össze Pál apostol tanítását az érzelmi megújulásunk állomásairól!

• „bolondság”: Az érzelmi megújulás szükségessége a természetes emberi felfogás számára nem belátható, vagyis nem sürgető. Érzelmi sivárságunk, kiüresedésünk, kétarcúságaink átka éppen ezért egyfajta megváltoztathatatlan sorscsapásként kíséri életünket, – legalábbis az általános közfelfogás (Gondoljunk például a szerelmi csalódások örvényére.)
• „Istennek ereje”: Az érzelmi megújulás lényege nem egy rózsaszín boldogság-felhő, hanem az az erő, mely Isten-i eredetű, és így költözik az életünkbe. Isteni eredetű, mert minden emberi logika korlátján átlépve felhajtó erőt kölcsönöz természetes állapotában lefelé húzó-zuhanó életünknek. (Gondoljunk például a légörvényben fölfelé köröző siklóernyősre.) Ez az Isten-i erő nem más, mint a szeretet.[2] Három alapvető jellegzetessége van: megakadályozza a gonosz erők pusztító terveinek megvalósulását; megszabadít bennünket saját életünk bűnös mintázatainak pusztító következményeitől; erőt ad a legnagyobb fenyegetettségek idején is arra, hogy átéljük Krisztus jelenlétének boldog bizonyosságát.
• „Hol a bölcs?”: Az érzelmi megújulás útja kikerüli a bölcsesség hagyományosan járt ösvényeit. A bölcs ugyanis okosabb akar lenni, mert a tudás hatalmában Ezért beszélünk manapság olyan sokat a „tudás alapú társadalomról”. Csakhogy azt is szomorúan tapasztaljuk, hogy magasan technizált világunkban az érzelmi elsivárosodás, az „érzelmi fogyatékosság” soha nem tapasztalt méreteket ölt. A szeretet titkához sem lehet a tudás megszerzése révén közel férkőzni, – ez a vallásos ismeretek vonatkozásában is így van. Lelkületi megújulásra, vagyis a Szeretet Lelkének befogadására van szükségünk, Aki teljesen új dimenziókat nyit előttünk, érzékeltetve velünk: a valódi ismeret az emberi ellentétek meghaladásának, fölülírásának tudománya, melyre a Szeretet Lelke vezet el bennünket.[3] Le kell tehát raknunk minden elméleti, holt ismeretet, és hagynunk kell, meg kell engednünk, hogy a Szeretet Istene ismereteink kártyavárát összedöntse, és helyette Önmaga jóságával ajándékozhasson meg.
• „Hol e világ vitázója?” Fontos látnunk, hogy érzelmi megújulás nélkül a párbeszéd kikerülhetetlenül terméketlen vitába torkollik. A Szeretet Lelkületével beteljesedett, ezért érzelmeiben megújult ember ugyanis az igazságot nem a másikat legyőző bunkósbotként használja, hanem olyan palástként[4], melyet ráad, hogy elfedezze hiányosságait. A vita abban különbözik a párbeszédtől, hogy egyetlen célja a másik fél megsemmisítése. Ez a fajta vita vallási köntösbe öltöztetve sem több, mint üres emberi okoskodás[5], mely csupán újabb feszültségeket szül.
• „Az igehirdetés bolondsága”: Az igehirdetés a Biblia értelmezése szerint nem dogmatikai tételek, megcáfolhatatlannak hitt igazságok képviselése. Az igehirdetés lényege valójában a megszolgálhatatlan, ki nem érdemelt, fölfoghatatlan-határtalan bizalom[6] megtartó erejének képviselése. Ez a bizalom abban az üzenetben foglalható össze, hogy az ember minden átélt szörnyűség, pokoljárása kellős közepén sincs egyedül, magára hagyva, hanem az utolsó utáni pillanatban, vagyis amikor az ő számára is nyilvánvalóvá vált a bizalom törvényének mindenek fölött álló ereje… Akkor meg is tapasztalja, hogy a Teremtő mindenkit kiemel a csüggedése mocsarából, mindenkit, aki egy dologban kitart: abban, hogy nem hagyja magát elszakítani a bizalom hitvallásától.
• „Egyfelől a zsidók jelt kívánnak, másfelől a görögök bölcsességet keresnek”: A bizalom, mint az élet központi rendező elve csak azok számára érthető-követhető, akik érzelmeikben megújulva annak jelentőségét valóban képesek fölfogni, értékelni. Akik ezen a belső megújuláson nem esnek át, azok jeleket és bölcsességet keresnek. Jeleket, vagyis lehengerlő bizonyítékokat arra nézve, hogy a képviselt nézet valóban „piacvezető”, érdemes arra „váltani”… Bölcsességet, vagyis mélyenszántó bölcs elveket, minden személyes érintettség és kötődés nélkül… Más szóval megcáfolhatatlan bizonyítékokat arra nézve, hogy ez a nézet jobb, min a többi. Csakhogy a bizalom lényege éppen a feltétel nélküli személyes kötődés[7]. A bizalmat nem kiérdemelni, hanem ajándékozni szokták, nem elvekről, hanem személyekről szól… Ettől szép, ettől egyedi, ettől van megtartó-átalakító ereje.
• „Krisztust prédikáljuk, mint megfeszítettet”: A kifejezés önmagában feldolgozhatatlan feszültséget hordoz. Mai nyelvre így kellene fordítani: „A világon uralkodó istent, mint akasztott embert.” A kifejezés azonban éppen az evangélium központi üzenetét tárja elénk: csak a bizalom szemei fedezik föl a kereszten meggyötört és megsemmisült Ember Fiában a Világmindenség Urát. Ezzel a látással tudta fölismerni a római százados[8] a haldoklóban Istennek Fiát… Pedig ugyanazt látta, mint a többiek, és velük ellentétben mégsem gúnyolódott felette, hanem mélyen megrendülve ismeri föl benne a Krisztust.

  

Az érzelmi megújulásra tehát nem azért van szükségünk, hogy új dolgokat halljunk, hanem azért, hogy a bizalom öröme állandósuljon az életünkben. Éppen ezért a vitaanyag olyan iránytű kíván lenni, mely a viharos tengeren hajózókat figyelmezteti, ha eltértek a bizalom által kijelölt útiránytól. Ez a pályakorrekció az érzelmi megújulás lényege. Az eredeti útvonalra visszatalálva teljesedik ki bennünk egyre jobban a feltétel nélküli bizalom megtartó ereje fölött érzett öröm.

 

Elgondolkodtató kérdések

• Hol látod saját életedben a bizalmatlanság veszélyét?
• Milyen konkrét helyzetben élted át legutóbb a feltétel nélküli bizalom örömét?

 

 

 

 

[1] I.Korinthus 1,18-24

[2] V.Mózes 23,5: „De az Úr, a te Istened nem akarta meghallgatni Bálámot; hanem fordította az Úr, a te Istened az átkot néked áldásodra, mivelhogy szeretett téged az Úr, a te Istened.” Ézsaiás 38,16-17: „Ó Uram! Ezek által él minden! És ezekben van teljességgel lelkem élete. Te meggyógyítasz és éltetsz engemet! Íme, áldásul volt nékem a nagy keserűség, és Te szeretettel kivontad lelkemet a pusztulásnak verméből, mert hátad mögé vetetted minden bűneimet!” Róma 8,36-39: „Amint meg van írva, hogy: Te éretted gyilkoltatunk minden napon; olyanoknak tekintenek, mint vágó juhokat. De mindezekben felettébb diadalmaskodunk, Az által, aki minket szeretett. Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely van a mi Urunk Jézus Krisztusban.

[3] „És származik egy vesszőszál Isai törzsökéből, s gyökereiből egy virágszál nevekedik. Akin az Úrnak lelke megnyugszik: bölcsességnek és értelemnek lelke, tanácsnak és hatalomnak lelke, az Úr ismeretének és félelmének lelke. És gyönyörködik az Úrnak félelmében, és nem szemeinek látása szerint ítél, és nem füleinek hallása szerint bíráskodik: Igazságban ítéli a gyöngéket, és tökéletességben bíráskodik a föld szegényei felett; megveri a földet szájának vesszejével, és ajkai leheletével megöli a hitetlent. Derekának öve az igazság lesz, és veséinek övedzője a hűség. És lakozik a farkas a báránnyal, és a párduc a kecskefiúval fekszik, a borjú és az oroszlán-kölyök és a kövér barom együtt lesznek, és egy kis gyermek őrzi azokat; A tehén és medve legelnek, és együtt fekszenek fiaik, az oroszlán, mint az ökör, szalmát eszik; És gyönyörködik a csecsszopó a viperák lyukánál, és a csecstől elválasztott a mérgeskígyó lyuka felett terjengeti kezét: Nem ártanak és nem pusztítnak sehol szentségemnek hegyén, mert teljes lesz a föld az Úr ismeretével, mint a vizek a tengert beborítják.” (Ézsaiás 11,1-9)

[4] A Jézus korabeli menyegzőkben ez volt a szokás: a meghívott vendégek díszes új ruhát kaptak ajándékba belépésükkor, melyet a lakodalom ideje alatt viselniük kellett, majd utána hazavihettek. Így olvassuk például Máté evangéliuma 22. fejezetének első 14 versében is: „És megszólalva Jézus, ismét példázatokban beszél nékik, mondva: Hasonlatos a mennyeknek országa a királyhoz, aki az ő fiának menyegzőt készített. És elküldte szolgáit, hogy meghívják azokat, akik a menyegzőre hivatalosak voltak; de nem akarnak eljönni. Ismét küldött más szolgákat, mondva: Mondjátok meg a hivatalosoknak: Íme, ebédemet elkészítettem, tulkaim és hizlalt állataim levágva vannak, és kész minden; gyertek el a menyegzőre. De azok nem törődve vele, elmentek, az egyik a maga szántóföldjére, a másik a maga kereskedésébe; A többiek pedig megragadták az ő szolgáit, bántalmazták és megölték őket. Meghallva pedig ezt a király, megharagudott, és elküldve hadait, azokat a gyilkosokat megölette, és azoknak városait fölégette. Akkor monda az ő szolgáinak: A menyegző ugyan készen van, de a hivatalosok nem voltak méltók. Menjetek azért a keresztutakra, és akiket csak találtok, hívjátok be a menyegzőbe. És kimenve azok a szolgák az utakra, begyűjtötték mind, akiket csak találtak, jókat és gonoszokat egyaránt. És megtelt a menyegző vendégekkel. Bement pedig a király, hogy megtekintse a vendégeket, látott ott egy embert, akinek nem volt menyegzői ruhája. És monda néki: Barátom, mi módon jöttél ide, holott nincsen menyegzői ruhád? Az pedig hallgatott. Akkor monda a király a szolgáknak: Kötözzétek meg a lábait és kezeit, és vigyétek és vessétek őt a külső sötétségre; ott lesz sírás és fogcsikorgatás. Mert sokan vannak a hivatalosok, de kevesen a választottak.”

[5] A Biblia szellemisége ezt az okoskodást határozottan visszautasítja. Két idézetet közlök ennek alátámasztására: „Pedig Mihály arkangyal, mikor az ördöggel vitatkozván Mózes teste felett vetélkedett, nem mert arra káromló ítéletet mondani, hanem azt mondta: Dorgáljon meg téged az Úr!” (Júdás 9) Ebben az idézetben egy igen sajátos alaphelyzetről van szó: Mózes holtteste fölött vitázik az ördög és Mihály arkangyal. A vita tétje az, hogy vajon Mózes megérdemli-e, hogy a Mennyei Atyához jusson, hiszen sok jócselekedetet dacára felindultságában embert is ölt, vagyis gyilkos. Az arkangyal nem háborúzik-veszekszik az ördöggel, aki arcátlan módon azt bizonygatja, hogy Mózes gyilkossága révén az ő foglya: tisztelettudóan figyelmezteti arra, hogy a döntés egyedül Istené, Aki majd őt is rendre utasítja. Tehát: nem kívánja a vitahelyzetet ebben az igen extrém helyzetben sem eldönteni, hanem rábízza „az igazságosan ítélő bíróra.”(Lásd még: Róma 14,8-10; I.Korinthus 4,5; I.Péter 2,20-25) A másik idézet Pál apostolnak fogadott fiához, Timóteushoz intézett szavait tartalmazza: „Igaz beszéd ez. Mert ha vele együtt meghaltunk, vele együtt fogunk élni is. Ha tűrünk, vele együtt fogunk uralkodni is: ha megtagadjuk, ő is megtagad minket; Ha hitetlenkedünk, ő hű marad: ő magát meg nem tagadhatja. Ezekre emlékeztesd, kérvén kérve őket az Úr színe előtt, hogy ne vitatkozzanak haszontalanul, a hallgatóknak romlására. Igyekezzél, hogy Isten előtt becsületesen megállj, mint oly munkás, aki szégyent nem vall, aki helyesen hasogatja az igazságnak beszédét. A szentségtelen üres lármákat pedig kerüld, mert mind nagyobb istentelenségre növekednek.” (II. Timóteus 2,11-16) Ez az idézet a következő törvényszerűségeket fogalmazza meg: 1.) A terméketlen vitát az tudja kikerülni, aki Krisztus módjára nem hagyja magát az emberi értetlenségtől provokálni, a természetes emberi önigazolás reakciói számára „meghal” (lásd Lukács 23,7-12), hogy utána átélhesse a neki ajándékozott igazság erejét. Aki azonban mégis beleragad az emberi önigazolás reakcióiba, vagyis nem hisz az isteni igazságszolgáltatás erejében, az elveszti a Mennyei Atya támogatását is, vagyis Ő sem áll ki már mellette, – Pál apostol szóhasználatában azt éli meg, hogy Isten is megtagadja őt. Aki viszont ebben a törekvésében meginog, az ne féljen attól, hogy mindez az Atya hűségének megingását is jelenti, hiszen emberi csődjeink, a terméketlen vitákba való belegabalyodásunk nem eredményezi azt, hogy a Mennyei Atyának is „elege lesz” belőlünk. A lényeg: a viszonyítási pont mindig a Mennyei Atya visszajelzése lesz, hogy Ő előtte meg tudjunk állni. Mindent Őhozzá kell viszonyítani, nem az emberi véleményekhez, – akkor valóban az igazság beszédét magyarázzuk-képviseljük, nem pedig a rákos daganatként elburjánzó üres lármát.

[6] Számomra ennek az összefüggésnek a legszebb bibliai megjelenítése Dávid zsoltáréneke: „Dávid pedig ezt az éneket mondta az Úrnak azon a napon, mikor az Úr megszabadította őt minden ellenségeinek kezéből, és a Saul kezéből. És monda: Az Úr az én kősziklám és kőváram, és szabadítóm nékem. Az Isten az én erősségem, ő benne bízom én. Pajzsom nékem ő s üdvösségemnek szarva, erősségem és oltalmam. Az én üdvözítőm, ki megszabadítasz az erőszakosságtól. Az Úrhoz kiáltok, aki dicséretre méltó; És megszabadulok ellenségeimtől. Mert halál hullámai vettek engem körül, Az istentelenség árjai rettentettek engem; A pokol kötelei vettek körül, S a halál tőrei estek reám. Szükségemben az Urat hívtam, és az én Istenemhez kiáltottam: És meghallotta lakóhelyéről szavamat, és kiáltásom eljutott füleibe. Akkor rengett és remegett a föld, Az égnek alapjai inogtak és megrendültek, mert haragudott Ő. Füst szállt fel orrából, És emésztő tűz szájából, izzó szén gerjedt belőle. Lehajlította az eget és leszállt, és homály volt lábai alatt. Az angyalokon ment és röpült, És a szelek szárnyain tűnt fel. Sötétségből maga körül sátrakat emelt, esőhullást, sűrű felhőket. Az előtte levő fényességből izzó szén gerjedt. És dörgött az égből az Úr, és a Magasságos hangot adott. Ellőtte nyilait és szétszórta azokat, villámokat, és összekeverte azokat. És meglátszottak a tenger örvényei, és a világ alapjai felszínre kerültek az Úrnak feddésétől, orra leheletének fúvásától. Lenyúlt a magasságból és felvett engem, és a mélységes vizekből kihúzott engem. Reám törtek nyomorúságom napján, de az Úr támaszom volt nékem. Tágas helyre vitt ki engem, kiragadott, mert jóakaróm nékem. Az Úr megfizetett nékem igazságom szerint, kezeimnek tisztasága szerint fizetett meg nékem. Mert megőriztem az Úrnak útjait, és gonoszul nem szakadtam el Istenemtől. Mert ítéletei mind előttem vannak, és rendeléseitől nem távoztam el. Tökéletes voltam előtte, és őrizkedtem gonoszságomtól. Ezért megfizet nékem az Úr igazságom szerint, szemei előtt való tisztaságom szerint. A tisztához tiszta vagy, a visszáshoz pedig visszás. Segítesz a nyomorult népen, szemeiddel pedig megalázod a felfuvalkodottakat. Mert te vagy az én szövétnekem, Uram, S az Úr megvilágosítja az én sötétségemet. Mert veled harci seregen is átfutok, Az én Istenemmel kőfalon is átugrom. Az Istennek útja tökéletes; Az Úrnak beszéde tiszta; Pajzsa ő mindeneknek, akik ő benne bíznak. (II. Sámuel 22,1-31)

[7] Mert az Istennek beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél, és elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait. És nincsen oly teremtmény, amely nyilvánvaló nem volna előtte, sőt mindenek meztelenek és leplezetlenek annak szemei előtt, akiről mi beszélünk. Lévén azért nagy főpapunk, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Istennek Fia, ragaszkodjunk vallásunkhoz. Mert nem olyan főpapunk van, aki nem tudna megindulni gyarlóságainkon, hanem aki megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt. Járuljunk azért bizodalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk, alkalmas időben való segítségül.

 

[8] Márk 15,39