A gondolatiság gyökerei

Ez, a szeretetről szóló párbeszédre bátorító vitaanyag egy olyan ősi vitahelyzet megnyugtató megválaszolását kívánja elősegíteni, melynek feszültségét mindannyian érezzük. Ősi törekvés ugyanis az, hogy életvezetésünket a merev-dogmatikus, megfelelési kényszert sugalló törvények és elvárások helyett a személyes meggyőződésen alapuló közösségi párbeszéd élményanyaga alakítsa. Ez az ősi törekvés ugyanakkor feszültséget generál, hiszen szintén az emberiséggel egyidős törekvés az, mely a közösségi normák alapján kiszámíthatóvá, előre bejósolhatóvá kívánja tenni az életet. (Gondoljunk csak arra a mindennapos kihívásra, amikor valaki beházasodik egy másik családba, és annak az övétől eltérő szokásrendszerével találkozik. Ekkor kezdődik el egy hosszú folyamat, melynek során az uralkodó családi normarendszerhez történő alkalmazkodás és az azzal szembe forduló ellenállás kettőssége határozza meg az elkövetkező évek családi kapcsolatrendszerében zajló eseményeket.)

Szögezzük azonban le: a szeretet erőterében a személyes meggyőződésen alapuló közösségi párbeszéd és a közösségi normaképzés szempontrendszere nem zárja ki egymást! Mint az ellipszis két gyújtópontja, a szeretet erőterében képesek egy közös élettér meghatározására, de csak akkor, ha folyamatos kölcsönhatásuk biztosítva van. A folyamatos kölcsönhatáshoz szükséges nyitottságot a szeretet biztosítja. Ebben az esetben a törvények nem merevednek kényszerzubbonnyá, megvan a kellő tiszteletük, de ugyanakkor fontos változások idején megfelelő módon hozzáilleszthetőek az új élethelyzet új kihívásaihoz.

Ezt a kölcsönhatást biztosító szeretet-erőteret nevezte Jézus Krisztus az Ő sajátos nyelvén az Isten Országának. Példázatainak életerőtől duzzadó képei és mondanivalója, a Hegyi Beszéd tömör, ugyanakkor véges emberi természetünk számára fölfoghatatlan energiával telített mondatai ennek a tapasztalati világnak máig ható alkotóelemei. Ugyanakkor szomorú, de igaz: Jézus Krisztus korában ezt az erőteret nem a vallástalan pogányok, hanem a magukat meggyőződéses hívőknek tartók utasították el[1]. Az Isten Országának szeretet-erőteréről szóló Krisztus-i tanítás számukra a közösségi normákat érvénytelenítő, megbotránkoztató és éppen ezért kiirtandó üzenet volt. Ezért vitázott velük oly sokszor a Mester, hiszen az által hirdetett és képviselt Isten Országától semmi sem áll messzebb, mint a vallásos szőrszálhasogatás, az életidegen vallásgyakorlat, a másokat lenéző, ítélkező magatartás.

A szeretetről szóló párbeszédről általam megfogalmazott vitaanyag éppen abban szeretne segítséget nyújtani, hogy az Isten Országának belső rugalmasságot és életerőt sugalló szeretet-törvényeit mindannyian következetesen alkalmazni tudjuk. Jézus Krisztus ennek a szeretetteljes alkalmazkodásnak a törvényszerűségét a következőképpen fogalmazta meg: „Senki sem varr pedig új posztóból foltot ó ruhára; máskülönben, ami azt kitoldaná, még kiszakít belőle, az új a régiből, és nagyobb szakadás lesz. És senki sem tölt új bort régi tömlőkbe; különben az új bor a tömlőket szétszakítja, a bor is kiömlik, a tömlők is elpusztulnak; hanem az új bort új tömlőkbe kell tölteni.” (Márk 2,21-22) Más szóval: a szeretet rugalmassága szerint minden új tartalom új keretet igényel, ezért azt meg kell teremteni. A kettőnek meg kell egymásnak felelnie, és nem szabad, hogy a régi keretek és az új tartalmak egymással szembeni harca mindent elpusztítson. Az ó bor ugyanolyan érték, mint az új, de mindegyik csak a maga helyén tud érvényre jutni. Jézus Krisztus szerint tehát nincs értékesebb vagy értéktelenebb emberi felfogás, gondolkodásmód, csak különböző, és mindegyik a maga helyén, a maga összefüggésében tud érvényesülni. Az is igaz, hogy egyik sem állandó a maga helyén: mindegyik minőség változik, átalakul, – ahogyan az új bor is idővel ó borrá válik, és az is az idő múlásával folyamatosan érlelődik… Vagy éppen már eredeti ízét és zamatát is elveszti, ezért meg kell tőle válni.[2] A legfőbb parancsolat ugyanis az, hogy minden norma csak addig jó, ameddig szeretetben működik, vagyis az ember fejlődését, életének kibontakozását szolgálja. Amint ez a jellege megszűnik, túl kell lépni rajta.

Ennek az általa hangoztatott igazságnak az alkalmazását is megadta abban a példatörténetben, mely a „szombatnapi kalásztépés” címet viseli. A példatörténet megértéséhez tudnunk kell, hogy a korabeli zsidó életvezetési előírások szigorúan tiltották a szombatnapi munkát, márpedig az azt kifejtő részletes munka-katalógus szerint a kalászok morzsolása is ilyen munkavégzésnek számított. Az éhes tanítványok ugyanis a kalászokat tépdesve, az azokból kimorzsolt magvakkal csillapították éhségüket, ami a törvény őrei számára elfogadhatatlan gyakorlat volt, és ami miatt a tanítványok elöljáróját, Jézus Krisztust vonták kérdőre. A történet a következő: „Történt pedig, hogy szombatnapon a vetések közt ment át, és az ő tanítványai útközben a kalászokat kezdték szaggatni. Ekkor a farizeusok mondták néki: Íme, miért művelik azt szombatnapon, amit nem szabad? Ő pedig monda nékik: Soha sem olvastátok-é, mit tett Dávid, mikor megszorult és társaival együtt éhezett? Mi módon ment be az Isten házába az Abjátár főpap idejében és ette meg a szent kenyereket, amelyeket nem szabad megenni csak a papoknak; és adott a társainak is? És mondta nékik: A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért. Azért az Embernek Fia a szombatnak is ura.” (Márk 2,23-28)

Ez a Jézus Krisztustól származó gondolatmenet a „Párbeszéd a szeretetről” címet viselő vitairat sajátossága. Ha életünk kihívásainak megfelelése, saját életvezetési gyakorlatunk kialakítása során következetesen tartjuk magunkat hozzá, akkor megóv bennünket attól, hogy az egyoldalú, vagy merev-élettelen véleményformálás csapdájába essünk. Ez az ősi gondolatmenet arra is bátorít, hogy gondolkodásmódunk szüntelenül megújuljon, képessé válva a szeretet ösztönzéseinek fölismeréseire.

Elgondolkodtató kérdések

Tudsz-e saját életedből arra példát mondani, amikor egy számodra addig helyesnek tűnő felfogásodról a szeretet parancsát követve megértetted: az helytelen?
Hogyan változtattál ezen a helytelennek bizonyuló felfogáson?

[1] Márk 2,16-17: „És amikor látták az írástudók és a farizeusok, hogy együtt eszik a vámszedőkkel és bűnösökkel, mondták az ő tanítványainak: Mi dolog, hogy a vámszedőkkel és a bűnösökkel eszik és iszik? És amikor ezt hallotta Jézus, mondta nékik: Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek, nem azért jöttem, hogy igazakat, hanem hogy bűnösöket hívjak megtérésre.” Máté 12,14-24: „A farizeusok pedig kimenvén, tanácsot tartottak ellene, hogyan veszíthetnék el őt. Jézus pedig észrevéve ezt, eltávozott onnan. És követte őt nagy sokaság, és ő meggyógyította mindnyájukat; És megfenyegette őket, hogy őt ismertté ne tegyék; Hogy beteljesedjék Ézsaiás próféta mondása, aki így szólt: Íme, az én szolgám, akit választottam; az én szerelmesem, akiben az én lelkem kedvét leli; lelkemet adom ő belé, és ítéletet hirdet a pogányoknak. Nem verseng, és nem kiált; az utcákon senki nem hallja szavát. A megrepedezett nádat nem töri el, és a pislogó gyertyabelet nem oltja ki, mígnem diadalomra viszi az ítéletet. És az ő nevében reménykednek majd a pogányok. Akkor egy vak és néma ördöngöst hoztak ő eléje; és meggyógyította azt, annyira, hogy a vak és néma mind beszél, mind lát. És elálmélkodott az egész sokaság, és mondta: Vajon nem ez-é Dávidnak ama Fia? A farizeusok pedig ezt hallván, mondának: Ez nem űzi ki az ördögöket, hanemha Belzebubbal, az ördögök fejedelmével.” 41-42: […]Ninive férfijai az ítéletkor együtt támadnak majd fel ezzel a nemzetséggel, és kárhoztatják ezt: mivelhogy ők megtértek a Jónás prédikálására; és íme, nagyobb van itt Jónásnál. Délnek királyné asszonya felkél majd az ítéletkor e nemzetséggel együtt, és kárhoztatja ezt: mert ő eljött a földnek széléről, hogy hallhassa a Salamon bölcsességét; és íme, nagyobb van itt Salamonnál.”

[2] Így kellett az eredetileg Izráel szabadításának eszközeként használt, a Mennyei Atyától kapott parancsnak engedő Mózes által elkészített érckígyót később már összetörni, – mivel Izráelben kiemelték eredeti kontextusából, és bálványistenként tisztelték. „És Hóseásnak, az Ela fiának, az Izráel királyának harmadik esztendejében kezdett uralkodni Ezékiás, Akháznak, a Júda királyának fia. Huszonöt esztendős volt, mikor uralkodni kezdett, és huszonkilenc esztendeig uralkodott Jeruzsálemben; anyjának neve Abi, a Zakariás leánya. És kedves dolgot cselekedett az Úr szemei előtt, amint az ő atyja, Dávid cselekedett. Ő rontotta le a magaslatokat, törte el az oszlopokat, és vágta ki az Aserát, és törte össze az érckígyót is, amelyet Mózes csinált; mert mind az ideig az Izráel fiai illatáldozattal áldoztak annak, és nevezték azt Nékhustánnak.” (2 Királyok 18,1-4)