A 2021. decemberében rendezett Az érzelmi intelligencia természetrajza című könyvbemutatójáról készült film mellé rövid összefoglalójaként álljon itt pár sor, gondolat az elhangzott beszélgetésből.
Nekünk egyetlen egy lehetőségünk van, de az egy csodálatos lehetőség: kinyíljunk az inspiráció előtt. Nem az, hogy magunkat megváltjuk meg kihúzzuk saját hajunknál fogva a sárból. Hanem kinyílunk az inspirációra. Az inspiráció az egy olyan csoda, mint például a rádióhullámok, itt van körülöttünk. Megérint, az érzéseidet felkavarja. Magaddal viszel egy szót, egy mondatot és azt mondod, hogy ezt most rólam szól. Senki nem tudja, hogy mi foglalkoztat, de megérintett valami. Ezzel az érintéssel mit kezdesz?
Ne szürküljünk bele abba a kockákba, amit az élet hoz. Hanem engedjük lépésről lépésre tágulni a világunk.
Az emberi kapcsolatokban egymás ajándékaivá válunk. A megajándékozottság tehát egy kölcsönhatás. Mint ahogy a nap számára ajándék a hold. A hold számára ajándékká válik a nap ebben a közös kapcsolódásban. “Mindenkit szeretnék arra bátorítani, hogy fejezze ki magát ajándékként. Nem riválisként, vetélytársként, nem a másikat földbe döngölő micsodaként. Mert így csak tönkre megyünk… meg akarom keresni lelkemnek azokat az érzékelő csatornáit, amelyen keresztül ajándékká tudok számodra válni. Ez a életünknek egy csodálatos elhívása.”
Van e olyan, hogy jó érzés és rossz érzés a szónak erkölcsi értelmében?
Egy olyan közegből származom, ahol nagyon jól tudták, hogy mi a jó és mi a rossz. Erkölcsi értelemben véve is nagyon jól tudták, hogy mi a jó és mi a rossz. Nagyon sokáig úgy éltem, hogy próbáltam komolyan venni saját magamat és a környező világot. Ilyen erkölcsi kategróriákkal mértem magamat is, meg a környezetemet is.
Aztán rájöttem arra nagy nehezen, körülbelül húsz-harminc év kellett hozzá, hogy a rossz lelkiismeret az nem vezet bennünket elrőre. Igazán a rossz lelkiismereten keresztül nem tudok változást elérni. Azt érzi maga is, hogy nem jó, amit csinál. Próbál keresni felmentéseket, hogy még sem annyira rossz. Ha az életnek a lényegét akarjuk megfogalmazni, akkor azt mondhatjuk, hogy az érzéseinkben vagy erő van – félelem, gyűlölet vagy szeretet – van erőtlen. Ha erőtlen, akkor semmit nem ér. Az erőtlen szeretettel nem tudok csinálni semmi. Mondhatom: Jaj de szeretlek és akkor mi van? Ha át ölelhetlek. Nem mondom, hogy szeretlek, de érzed. Ez két külön világ.
Nagyon sokszor attól szenvedünk, hogy csak mondjuk egymásnak:
Szeretlek
Azonban közben érezzük, hogy nincs emögött semmi. Csak egy nagy lufi az egész. A könyvben nagyon hangsúlyos szó az energia. Energia az életünk lényege. Az energia, ami megújít.
Pál apostol úgy mondja, hogy belőle eredünk, benne létezünkm ő hozzá térünk vissza. Ez a ember életének az alapvető energetikai meghatározottsága. Az ember Istentől kapja az erőt. Isten által marad erős. Isten erejéhez tér vissza, nem a nullába. Ebben a körforgásban vagyunk valahol. Amikor az életünk erővel teljes, akkor mindig dönthetünk. Hogy ez az erő építeni fog, vagy pusztítani. De amikor nincsen bennünk erő, akkor az életünknek nincs hatása. Akkor mások sodornak bennünket valahova. Mások programoznak bennünket. Akkor leszünk “valamilyenisták“. Csak annyit teszünk, hogy a lelkiismeretünket áthelyezzük másokra.
Erőforrások nélkül nem tudunk létezni. Én nem vitatkozom senkivel. Aki azt mondja, hogy neki a Buddha az erőforrása, vagy bár ki. Legyen. De az én kérdésem az:
Mit ad neked?
Talpon tart-e? Szeretetben erősít e téged? Azt éled meg, hogy így tudsz újat kezdeni. Ha igen, akkor rendben van. Ha viszont csak szólamokat mondunk és mögötte egy üres valami van, akkor nagyon jó lenne váltani.
” Nem a nagy dolgokra kell törekedni. Hanem azokat a kincseket, amivel mindannyian rendelkezünk, azokat becsüljük meg és adjuk tovább. Ha ebben segített ez a mai este, akkor már nem volt hiába való.”