Mostani egységünkben folytatnánk az Apostoli Hitvallás kezdő szavának a közös értelmezését, melyről közismert „Hiszek egy elnevezést” is kapta.
A hiszek szó, ahogyan azt {“type”:”block”,”srcClientIds”:[“6c0eb566-c541-4312-ad79-a0da042053db”],”srcRootClientId”:”78bc1c3e-969f-4725-93f0-6b202c5d4c43″}már az előző adásunkban közösen értelmeztünk, valójában a bizalomról szól, a bizalom életgyakorlatáról. Azt is kiderítettük, hogy itt nem elsősorban egy vallási élményről van szó, hanem egy olyan életszemléletről, amely a bizalmi alap, a bizalmi kötődések vonatkozásában formálja saját személyiségét, és környezetéhez való viszonyát.{“type”:”block”,”srcClientIds”:[“6c0eb566-c541-4312-ad79-a0da042053db”],”srcRootClientId”:”78bc1c3e-969f-4725-93f0-6b202c5d4c43″}
Ez a bizalmi kötődés a gyakorlatban egészen valóságos döntési helyzetekben nyilvánul meg.
Éppen ezért gondolom azt, hogy most a mai alkalommal egy olyan őstörténetet fogunk közösen értelmezni, amelyben a hit életgyakorlatának a bizalom konkrét, valóságos megjelenítésének a megnyilvánulását fogjuk nyomon követni.
Hiszen joggal tehetnénk fel e kérdést, és tegyük is föl, ha a hit nem egy vallási fogalom, ha alapvetően nem is egy felekezethez köt bennünket, nem valami felekezeti tanításokhoz, hanem a bizalom életgyakorlatához,
akkor milyen ősi mintáink vannak arra nézve, hogy ezt a fajta életgyakorlatot jobban megértsük?
Ebből a érthető tehát az, hogy egy olyan őstörténetet fogunk a Bibliából idézni, amelyben ez a fajta bizalom, a bizalomnak ez a fajta megtapasztalása és egyúttal próbái is, egészen hétköznapi módon megjelennek.
A történet, amit részleteiben elmondani majd a hozzáfűzött magyarázatokkal kiegészíteni szeretnék, Jairus lányának feltámasztása nevet viseli a Bibliában. Itt mindjárt álljunk meg a címnél, hiszen fontos rögzítenünk, hogy ki is ez a Jairus. A Jairus személye azért fontos számunkra, mert egy olyan emberről van szó, aki nem a bizalomnak, hanem a nagyon határozott, nagyon egyértelmű törvényeknek talaján állva rendezi be az életét. Nem is akárhogyan, hiszen azt is tudjuk róla, hogy zsinagógai elöljáró, aki a törvények alapján, azoknak a törvényszerűségeknek az alapján, amelyeket a zsidó nép atyáitól áthagyományozva fontosnak tart, ezeknek a törvényszerűségeknek megfelelően él, és ezeknek a törvényszerűségeknek a tanítására tette fel az életét. Ezért lett ő zsinagógai elöljáró. Ezt a pozícióját elismerik tehát a többiek is.
Most ez életében elérkezik egy olyan pont, amikor a jó bejáratott gyakorlat, a jól bejáratott emberi utak, egész világos, egyértelmű, generációk óta gyakorolt törvények nem működnek.
Jairusnak a lánya beteg. Ebben a betegségében azok az egészségügyi és higiéniás előírások, amik szintén a törvénynek részét képezik egész egyértelmű útmutatások. Még is Jairus egyre nagyobb szomorúsággal és egyre nagyobb belső frusztrációval tapasztalja, hogy ezek a törvények most, ebben a helyzetben nem hoznak megoldást.
Hogy az életének alap törvényszerűségei, útmutatásai, amelyek még egyszer mondom, nem bizalmi alapon, hanem egy belső ráhangolódás alapján, kívülről meghatározott egyértelműen utasításokkal azonosulva úgy tűnt, hogy mindenre választ tudnak adni, most hirtelen csődöt mondanak.
Mit tud ebben a helyzetben ő tenni?
Itt lesz nagyon izgalmas ez az őstörténet. Mert Jairus, aki törvénytisztelő és törvénymagyarázó pozíciója alapvetően megrendül, aki azoknak kívülről kapott és azokkal az általa is fontosnak tartott törvényekkel együtt is csődtömeg az élete, dönt.
És úgy dönt, hogy egy ismeretlen, egy gyanús törvénymagyarázó, a közösség által lenézett és veszélyesnek tarott emberhez fog fordulni segítségért. Elmegy ahhoz a názáretihez, aki az ő városában is megjelenik. Itt van ennek az őstörténetnek a másik fordulópontja. A törvény magyarázója, aki a saját közösségében szemben áll a Názáretivel, most még is megalázza magát, meg akar bízni benne.
Azt mondja neki, ráadásul „Uram” – ként megszólítva. Nem azt jelenti, hogy „Kovács Úr”, hanem azt, hogy
„TE vagy az Istennek felkentje.”
Ezzel a különleges megszólítással kéri:
„- Jöjj, lányom haldoklik. Segíts rajta.” Ezt a váltást nem lehet eleget hangsúlyozni. Itt a kérdés az, hogy vajon mi indítja Jairust arra, hogy ilyen módon túllépve saját árnyékán, a saját társadalmi pozíciójának a kötelező eljárásrendjén. Segítséget kérjen egy lenézett, megvetett, gyanúsnak tűnő személytől. Lehet azt mondani, hogy hát a kétségbeeséstől. Azonban a kétségbeesés nem a bizalomra sarkall önmagában.
A kétségbeesés az belehajszolhat bennünket a kiégettségbe, a szenvedélyek rabságába. Belehajszolhat bennünket meggondolatlan cselekedetekbe, akár még a szuicidum felé is vonzhat bennünket.
No de a kétségbeesés, hogy arra ösztönözzön bennünket, hogy a Názáretitől segítséget kérjünk tőle? Attól, akit eddig megvetettem, lenéztem, aki nekem gyanús volt? Hogyan lehetséges ez? És itt látjuk a bizalomnak ezt az alapvető, nagyon fontos sarokpontját, fordulópontját.
A bizalom ugyanis nem logikus cselekedet
A bizalom nem annak alapján jön létre, hogy én meg tudom magyarázni, hogy ez az ember számomra megbízható. A bizalom nem ilyenfajta döntés, a bizalom a szívemnek a rádobbanása valakinek a kisugárzására. A bizalom alapvetően az érzelmeinknek a döntése.
Úgy is lehet mondani, egyfajta ráhangolódás valakinek az életére. Jairus így hangolódott rá Jézus életére. Megérezte aggódó apaként, hogy Jézus Krisztusnál van a megoldás kulcsa.
Jézus válasza is nagyon egyértelmű. Csak ennyit mond Jairusnak:
-Gyere, elindulunk, és elmegyünk hozzád, hogy meggyógyítsam a lányodat.
Miközben úton vannak, híradás érkezik a házból. Ez a híradás nagyon lesújtó. A híradás ugyanis így szól, szó szerint:
-Ne fáraszd többé a Mestert, mert lányod meghalt.
Most már nem csak haldoklik, most már nem csak kritikus az állapota. Most már visszafordíthatatlan.
Ebben a visszafordíthatatlan állapotban, az emberileg már kezelhetetlen tragédiában, van egy megint csak nagyon érdekes felszólítás. Szó szerint így hangzik:
-Ne félj, csak higyj!
Úgy is mondhatnám, hogy „Ne félj, csak bízzál bennem!”
Itt van a bizalomnak, a bizalom másik életszemléletének nagyon-nagyon fontos fordulópontja. A bizalom alapvetően arról szól, hogy nem akarok félni, nem akarok a félelem által diktált értékítéletnek engedni.
Nem akarom megengedni azt, hogy a félelem szemüvegén keresztül nézzem ezt a világot, mert ha a félelem szemüvegén keresztül nézem, akkor ez a világ tele van visszafordíthatatlan, tragikus, jóvá tehetetlen eseményekkel.
Ne félj csak bízzál bennem! – Mondja Jézus Krisztus, és magával tovább a magába roskadt, a sírással küszködő édesapát.
Ahogy így haladnak az úton tovább, megérkeznek Jairus házához. Jairus házában a család, az ismerősök, a város előkelői, a gyülekezetnek apraja-nagyja, hiszen ismert személyről van szó. Ahogy megjelennek, mindenki jajveszékelve borul rá Jairus vállára. Zokognak, sírnak és gyászolják az ő egyszem kislányát, aki íme, most már meghalt. Nincs mit tenni, csak gyászolni lehet és felkészülni a temetésre.
És akkor itt megint van egy nagyon sajátos mondat. Ez mondat így szól:
-Nem halt meg, csak alszik.
Ezt a mondatot megint Jézus Krisztus mondja. Ugyan azt látja, amit ezek a jajveszékelő emberek és asszonyok. Ugyan azt a halottsápadt arcot, ugyan azt a kétségbeesett anyát, ugyan azt a gyötrődő édesapát, és még is egészen más a világlátása. Azt mondja:
„ Nem halt meg, csak alszik.”
Erre a reakció is nagyon egyértelmű. Ez az a reakció, amely mindannyiunkat jellemez. Kollektíven. Egységesen. Kivétel nélkül. Azt mondja ez az őstörténet, kinevetik őt, hogy lehet ilyen butaságot mondani? Hogy lehet a valóságtól, a realitástól elrugaszkodott módon bízni abban, hogy itt bármi pozitívum is történhet?
Jézus nem vitatkozik velük. Nem mondja azt, hogy nem látjátok, vagy na majd nem sokára meglátjátok, hogy igazam van. Semmilyen vitahelyzetbe nem megy bele.
Nem vitatkozik a bizalmatlansággal,
nem próbálja a bizalmatlan, maguk bizalmatlanágába bele csömörölt, a bizalmat kinevető, a bizalom életfunkcióit nevetségessé tenni akaró embereket meggyőzni.
Egy dolgot határozottan tesz. Kizavarja őket onnét. Jelenlétük, ezt a csodát, ami most történik megzavarja. Nem akarja a bizalmatlanság légkörébe beleágyazni a bizalom csodatévő erejét. Amikor a házigazda kitessékeli a hívatlan, bizalmatlan, keserűséget és cselekvőképtelenséget sugalló embertársait, akkor Jézus odalép az ágyhoz, ami addig halottas ágy volt, és megfogja a kislány kezét és azt mondja neki:
-Kelj fel!
Ez az egyszerű mondat. Nem ráolvasás, nem üvöltözés, nem valamiféle ördögűzés, egy egyszerű mondat: Kelj fel.
Ez az egyszerű mondat életre hívja ezt a kislányt. Fölnyitja a szemét, fölül az ágyon. Jézus megint még egy egyszerű dolgot mond, egy egészen praktikus dolgot:
-Adjatok neki enni.
Ezzel, mint ha mi sem történt volna, kisétál a házból.
Miért mondtam el ezt az őstörténetet?
Azért, mert ebben az őstörténteben a bizalom döntéseinek sorozatát látjuk magunk előtt. Látjuk azt, hogy valaki kilép a saját pozíciójából. A pozíciója által diktált gyanakvásból, bizalmatlanságból, és azt mondja:
-Én ugyan írástudó vagyok, törvény tisztelő, és törvény tanító. Olyanok közé tartozom, akik eleve gyanúsnak tekintik ezt a Názáretit. De most nem érdekel a pozícióm, nem érdekel, hogy mi az általános közhangulat, nem érdekel, hogy az ún. szakmai álláspont mi. Odamegyek, és segítséget kérek. Olyan valakitől kérek segítséget, aki mindenki más lenéz és megvet. Segítséget kérek tőle, mert érzem a szívem mélyén, hogy ő tud rajtam segíteni.
Ez az első.
Ennek kapcsán hadd mondjam, neked Kedves Olvasó, ha érzed a szíved mélyén, ha tudod a szíveddel és az eszeddel egyszerre, hogy te neked is oda kell fordulnod hozzá, mert te rajtad is egyedül, Ő fog segíteni, tedd meg bátran!
Ne hallgass azokra, akik téged éppen a pozíciód, a múltad, a neveltetésed, nem tudom mi minden miatt le akarnak beszélni. Mert mit fogsz megtapasztalni hamarosan? Azt, hogy elmondják neked még napnál világosabban, hogy ne fáraszd a Mestert, nincs semmi értelme. Még volt egy pislákoló reménysugár, de most már végleg vége. Most már egyértelmű, hogy itt még a Jóisten sem segít. Itt semmiféle dolog nem történhet már.
Éppen az a fordulópont,
hogy itt most megállsz, és azt mondod, hogy jó, én megpróbáltam. Széttárod a kezed és azt mondod, hogy lehetetlen tovább menni. Ezt mindenki láthatja, vagy pedig engedsz a szónak, ami így szólít meg téged is, ne félj, csak higgy!
A mi döntésünk alapvetően, amikor azt mondjuk, hogy bízni akarunk, az alapvetően arról szól, hogy a félelem megkötöző erőire, ahogy a költő mondja „fortélyos félelem” igazgatására hallgatunk, vagy pedig újból és újból, ha könnyek között is, de kimondom, hogy bízni akarok.
Segíts nekem, a bizalmatlanságomban!
Segíts nekem mindazokban a küzdelmeimben, amikor ezt a bizalmat nem tudom magamból kicsiholni, de akarok, meg akarok bízni Benned.
Amikor ezt a döntést meghozom, és Jézus Krisztussal megyek tovább az úton, miközben mindenki azt mondja, hogy nincsen semmi értelme, és megérkezem, és valóban ott fekszik a halott kislányom, ott fekszik a félbetört, derékba tört egzisztenciámnak a hullája, ott fekszenek a gyönyörű elképzeléseim a jövőről, hogy én hogyan segítek embereken, hogy én milyen nemes célokat tüzök ki magam elé, ott fekszik mind ezeknek az elképzeléseknek a torzója. És akkor azt mondja Jézus:
-Nem halott, csak alszik!
Szunnyad benne egy új lehetőség. Eddig a saját erdőből próbáltad, saját törvényszerűségeid alapján akartad mind ezeket megeleveníteni, akartad mind ezekből kihozni a maximumot. Most, hogy kihullottak a kezedből, én mondom neked, mondja Jézus Krisztus, nem tört derékba semmi! Csak a valódi tartalmat fogod megtapasztalni. Mert az igazán lényeges dolgokat, ahogy már a Kisherceg óta tudjuk, az ember a szívével látja meg, és a szívünk mindig a bizalom hullámhosszán rezonál a lényeges dolgokra.
Mik ezek a lényeges dolgok? Ezek a lényeges dolgok azok, amikor nem a látható dolgokra nézünk, amikor nem a bizalmatlanságban megcsökönyösödött értelmünkkel tekintünk erre a világra. Amikor nem gúnyolódni és kinevetni fogunk kezdeményezéseket, melyek a bizalom útján indulnak el, hanem segítő kezet nyújtunk mi magunk is.
Mert átéljük mi is, ahogy Jézus Krisztus kinyújtotta a kezét a félholtan, pontosabban a kívülállók előtt teljesen holtsápadtan fekvő kislány felé, megfogja a neki a kezét, és azt mondja:
-Kelj fel!
Ez az üzenet, ma nekünk is szól. Keljünk fel a magunknak készített halottas ágyainkból. Amikor elsirattuk magunkat, amikor kimondtuk, hogy én jót akartam. Amikor felmentettük magunkat, és azt mondtuk, hogy miatt történt. Amikor egyértelműen leszögeztük életünk tanulságaként, hogy nincs mit tovább adnom. Amikor nem is akarok vele foglalkozni. Legfeljebb az alkoholba folytom a fájdalmamat.
Jézus mondja most nekem:
-Kelj fel!
Ébredj fel ebből a bizalmatlanság okozta bódulatból. Ebből a halálos álomból. Mert én talpra akarlak állítani téged! Én nem akarok veled semmiről sem vitatkozni. Ezért Jézus nem is marad ott abban a házban. Nem ünnepelteti magát, nem ad új törvényt, hanem onnan távozva ránk hagyja, hogy ennek a történetnek a tanulságát egyszer és mindenkorra levonjuk magunknak.
Miről van tehát szó? Arról, hogy dönteni most is mi fogunk.
Mi fogunk dönteni, hogy egy látszólag teljesen reménytelen helyzetben számolunk e még azzal, hogy a bizalom ősi energiái által a halott dolgok is megelevenednek?
A félbe maradt, a mások által elsiratott dolgok is megújulnak. Rájövünk e, rádöbbenünk e arra, hogy az életünknek van egy csodálatos lehetősége. Megbízhatok a minden bizalom Istenében. Megbízhatok a minden bizalom forrásában, aki bennünket soha föl nem ad. Lehet, hogy mások már régen lemondtak rólunk, lehet, hogy már én is föladtam önmagamat. Lehet, hogy már csak egy elvegetáló idegroncs vagyok a saját szememben, de nem az övében. Ő akkor is, most is ott áll mellettem, meg akarja fogni a kezem, és azt akarja mondani:
-Kelj fel, ébredj fel! Járd a te utadat, a bizalom útját.
Még egyszer hangsúlyozom, hogy remélem ez az őstörténet segített nekünk abban, hogy ezt jobban megértük. Nem egy valláshoz köt bennünket. Nem valamilyen felekezethez, hanem egy személyhez, akinek bizalomra hívó szavát mi is meghallgathatjuk.
„Ha mi hitetlenkedünk is, Ő hű marad, mert Ő önmagát meg nem tagadhatja.”
Így fog most is és továbbra is hűséges szeretetével felénk fordulni. Kívánom mindannyiunknak, hogy ez a hűséges szeretet bennünket is a bizalom új életszemléletének gyakorlására ösztönözzön.