A párbeszéd születése

A párbeszéd születése ugyan olyan fázisokon megy végbe, mint ahogyan az emberi élet is megfogan, kihordásra kerül és megszületik erre a világra. Ennek a sajátos összefüggésnek az egyes állomásait szeretném most az Apostoli Hitvallás következő szakasza alapján bemutatni, ahol is azt valljuk Jézus Krisztus kapcsán, hogy fogantatott Szent Lélektől.

Nahát ez a Szentlélektől való fogantatás mind a mai napig Jézus Krisztus földi pályafutásának a botrányköve. Hiszen nagyon sokan ennek kapcsán úgy fogalmaznak, hogy ez tulajdonképen nem más, mint egy tisztázatlan származásnak az elkendőzése, ennek kórtörténeti dokumentumai is vannak. Maguk az evangélisták is rögzítik, hogy amikor Jézus Názáretben jár, vagyis az ő neki otthont adó kisvárosban, akkor az emberek összecsődülnek, és azt mondják:

Kicsoda ez az ember?

“Mi ismerjük őt, ismerjük az ő testvéreit, sőt ismerjük az anyját, meg még a származását is. Nem ő a Mária fia? Ennek kapcsán is utalnak arra, ami a kor kifejezésében annyit jelentett, hogy bizony, csak az anyját ismerjük, az apját nem.”

Vagyis az akkori szóhasználat szerint törvénytelenül született emberről van szó. Nahát ez a fajta kiinduló pont már rögtön felvillantja előttünk ennek a kifejezésnek a sajátosságát. Mert amikor Jézus földi eredetéről beszélünk, akkor mindig van egy ilyen sajátos megfogalmazás, azt mondhatnánk, hogy egy ilyen homályos származás történetet megvillantó megfogalmazás, ami az apaként nem jelöl meg senkit. Egyedül a Szent Lelket nevezi meg a fogantatás elindítójaként. Ennek kapcsán fölvetődik a kérdés, hogy egy ilyen nagyon nehezen megfogható, nagyon nehezen értelmezhető kifejezés az miért fontos az apostoli atyák számára? Amikor összefoglalják a kereszténység lényegét és viszik ezt magukkal a különféle kultúrákba. Ahogyan korábban hallottuk, Tamás apostol Indiáig jut el. Megint mások az örmény néphez, aztán Afrikába viszik az evangéliumot. Sorolhatnám mekkora távolságokat áthidalva. Ebben a nagy kulturális sokszínűségben egy ilyen mind a mai napig megfoghatatlan, félremagyarázható és félre érthető kifejezésnek, hogy ti. fogantatott Szentlélektől egy ilyen kifejezésnek mi értelme van?

Ahhoz, hogy ezt a kifejezést a maga valós súlyában megérthessük, ahhoz meg kell értenünk azokat a történeteket, ahol szintén a fogantatás áll a középpontban. Legalább is a Biblia őstörténeteit ebben a vonatkozásban, amelyek mind-mind előképei ennek. Ilyen értelemben utalnak arra, ami a címünkben elhangzik, hogy ti. a párbeszéd megszületéséről van szó. Szeretnék három ilyen őstörténetet bemutatni.

Az első őstörténet Ábrahám fiának, Izsáknak a fogantatásáról szól.

Ábrahám 75 éves, amikor megbízva Isten szavában, amit a szíve mélyén hall, elindult a legműveltebb, a kor leginfrastruktúrával ellátott városai közé tartozó Háránból, ahol az ásatások szerint még távfűtés is létezett. Elindul a sivatagon keresztül egy számára teljesen idegen területre. Egy félnomád, félig civilizálatlan területre a mai Palesztina vidékére azzal, hogy ez a terület majd valamikor az övé lesz. De nem csak ezt az ígéretet kapja, hanem azt is, hogy fia születik, még pedig a hozzá hasonló korú Sárától. Ez a megszületendő fia lesz majd aki teljességre viszi azt az ígéretet amit ő kapott.

Nem akarom elmesélni mind azt, ami közben történik, a lényeg az, hogy eltelik gyakorlatilag még egy 25 esztendő, mikorra már a Biblia tanulsága szerint élemedett korúak, aggastyánok, mind Ábrahám, mind a felesége. Ebben az emberileg lehetetlen pillanatban találkozik Ábrahám Istennel. Egy párbeszédet folytat. Ebben a párbeszédben Isten azt mondja neki, hogy jövőre, egy év múlva a te feleséged fiút szül neked.

A történet oly annyira plasztikus, olyan emberszagú, hogy még azt is leírja, hogy Ábrahám felesége Sára, aki –  számunkra ismeretlen módon –  a beszélgetést kihallgatja, mikor a sátor előtt beszélgetők erről a témáról beszélnek, és Ábrahám a neki a vándor képében megjelenő Istennel erről a fogantatási ígéretről beszél, akkor Sára a sátorban, a történet tanúsága szerint elneveti magát. Annyira lehetetlen, annyira nevetségesen lehetetlen ez az egész dolog.

Aztán még is csak bekövetkezik a csoda, a fogantatás csodája. Megszületik Izsák. Izsákkal folytatódik, és kiteljesedik ez a különleges ígéret.

Hogy igen is, mint egy megholtnak méhében, ahogyan később Pál apostol fogalmazza ezt, megfogant az új élet.

S akkor itt szeretnék egy kicsit megállni.

Hogyan is születik tehát a párbeszéd?

A párbeszéd mindig a halott, az elnémult, az ellehetetlenült kapcsolatok talaján születik meg.

Az igazi párbeszéd. Mert ehhez először azt kell belátnunk, hogy egymással nem értünk szót. Nekünk szükségünk van az Isten Szent Lelkének segítségére, aki képes bennünket összekötni. Képes – a szívünk mélyén szól – a szívünk mélyén megmagyarázni azt, amit a másik nekünk tulajdonképpen mondani akar. Mert az igazi kihívás ez. Nem az, hogy érthetően, hogy minél gazdagabb szókinccsel és minél vonzóbb felépítéssel fogalmazzuk meg az emberek a mondani valónkat.

Hanem az igazi kihívás az, hogy szívtől szívig érjen az üzenet. Hogy a szívünk mélyén tudjunk rá rezonálni a másiknak a szándékára. Mert a félreértések nem nyelvi, nem elsősorban nyelvtani félreértések. A félreértések mindig érzelmi félreértések.

Ezek az érzelmi félreértések, amik abban mutatkoznak meg, hogy a szavaknak a mondatoknak egymással homlok egyenest ellentétes tartalmat tulajdonítunk. Ezek a félreértések teszik halottá a párbeszédeinket, a kapcsolódásainkat.

A Szent Lélek az, az Isten tanúsága szerint, aki képes ezeket a halott párbeszédeket, ezeket a „döglött” ügyeket újból élettel megtölteni.

A második történet Sámuel próféta születésének a története.

Sámuel anyja, Anna meddő asszony. Meddőségét egy nagyon nagy tehertételként éli meg, gyakorlatilag azt kell mondanunk, hogy egy súlyos depresszióba kerül e miatt. Az Isten sátorában -mert ekkor még nem volt templom – kiö{“type”:”block”,”srcClientIds”:[“24029613-1efe-4378-87af-8a5879bfa97b”],”srcRootClientId”:”e1231939-0c9a-405c-b958-00b9e1a3638e”}nti a szívét az Úr előtt, és olyan kétségbeesetten zokog, hogy Éli rászól az asszonyra, aki zokogva borul le Isten előtt, és kéri, hogy könyörüljön rajta. Éli rászól, és azt mondja:

Nem szégyelled magad, hogy részegen idejössz Isten elé?!

Annának kell szabadkoznia, hogy az ő érzelmi túlfűtöttsége nem a részegségéből, hanem az ő nagy bánatából fakad. Abból a bánatából, hogy nincsen gyermeke.

Isten meghallgatja az ő imádságát, és miután hazamennek, Anna várandós lesz. Ebben a boldogságában valóra váltja azt az ígéretét, amelyet Istennek Éli főpap színe előtt mond, amikor is azt ígéri, hogy ha fiú gyermeke születik, akkor őt Istennek fogja szánni, vagyis vissza adja az Úrnak, hogy valóban Istennek szolgája legyen.

Amikor már nem szoptatja többet akkoriban ez körülbelül három esztendőt jelentett, megint felmennek a templomba. Amikor fölmennek együtt, akkor egy gyönyörű díszes ruhában viszi magával a kis Sámuelt. Amikor átadja Élinek, és ezt mondja: – Ő lesz ezentúl a te szolgád.

Hiszen Istennek szenteltem őt. Gondoljunk csak bele, hogy egy asszony számára, egy anyuka számára, aki éveken keresztül azért búsul, ez veszi el az életkedvét, élet örömét, ez a fájdalom, hogy nincsen gyermeke, most mikor végre megkapja szíve vágyát, képes arra, hogy lemondjon erről.

Ennek a kis gyermeknek lesz aztán az a sorsa, hogy ő lesz Izrael történetének legnagyobb prófétája, aki Izrael népét különleges módon vezeti azokon a kijelentéseken keresztül, amelyeket szíve mélyén megért és amelyek Izrael népének világos útmutatást adnak. Ügyes-bajos dolgaiktól kezdve egészen a közösségi nagy sorsdöntő kérdéseken át.

Hogy kapcsolódik ez a fajta fogantatási történet a párbeszéd születéséhez?

Úgy, hogy igazán a szívtől szívig ható párbeszéd, szívtől szívig ható belső ráhangolódást tudja Isten Szent Lelke munkálni ahol ez ember elhatározza, hogy amit ebben a párbeszédben kap, azt vissza fogja adni.

Azt nem magának akarja megtartani. Nem azért akar ebben részt venni, hogy most egy üzleti kifejezéssel élve, eredményes üzleti tárgyalásokat folytatva gazdag profitra tegyen szert. Nem ezért megyek bele egy párbeszéd helyzetbe, hanem azért, mert közös kincseket szeretnénk felfedezni.

Olyan kincseket, amelyek mindkettőnk számára, vagy úgy is fogalmazhatnék, hogy a párbeszéd összes szereplője számára meggazdagodás jelent. Amit kapok, amire vágyok, a megértést, bizalmat, azt visszaadom neked. Nem magamnak akarom kisajátítani. Nem azt várom, hogy te érts meg engem, te bízzál meg bennem, te támogass engem. Hanem azt mondom, hogy mind ezeket az értékeket közösen akarom megfogalmazni. Mind ezeket az értékeket közösen akarom veled, veletek megjeleníteni.

A harmadik őstörténet, Sámsonnak a születése.

Sámson neve mind a mai napig az erős ember szinonimája. Sámson volt az, aki a Biblia tanulsága szerint valóban a filiszteusok, az izraelitákat elnyomó, rabságba taszító nép elleni felszabadító háborúnak lett a hőse. Különleges fizikai erejét arra használta, hogy egyrészt az ellenség elleni harcban különleges teljesítményeket vigyen véghez, másrészt saját honfitársait bátorítsa arra, hogy ezeket a küzdelmeket felvállalják és ne futamodjanak meg.

De mi volt az ő fogantatásának előzménye?

Az ő fogantatásának az előzménye az volt, hogy szintén egy olyan édesanyával találkozunk ebben a történetben aki meddő, akinek szíve vágya az, hogy fia születhessen.

Aki éppen ebben az összefüggésben fordul Istenhez. De abban a különleges változatban teszi ezt, hogy az Istenhez fordulása a férjével együtt történik.

Férjével együtt fordulnak Istenhez, kérnek segítséget, és amikor ezt az együttes Isten elé járulást fölvállalják, együtt kérik Istentől, hogy a különleges kérésüket, közös hiányukat, fájdalmukat Ő szüntesse meg, akkor egy angyal jelenik meg nekik, és ez az angyal valami különleges dologra készíti fel őket.

Arra készíti fel őket, hogy fiukat, aki majd születni fog, úgy neveljék, hogy meg tudjon felelni későbbi küldetésének.

Ennek lesznek külső jegyei is. Például megmondja az angyal a szülőknek, hogy Sámson haját sose nyírják meg. Elmondja a szülőknek azt is, hogy Istennek kiválasztott eszköze lesz. A szülők ezt az ígéretet kapják, innentől kezdve tudják, hogy nekik feladatuk van, hogy rájuk van bízva ez a gyermek. És pedig azért, hogy ők felkészítsék ezt a gyermeket arra szolgálatra, ami később vár rá. Izrael népének felszabadításában.

Ezt a fogantatási történetet azért mondtam el, mert minden párbeszéd születéskor is ez az alapvető kihívás.

Látnunk kell azt, hogy egy bizonyos párbeszédnek mi lesz a következménye? Mi ennek a párbeszédnek az ajándéka, de ugyan akkor a felelőssége is?

Azt kell látnunk, hogy ebben a párbeszédben megjelenik egy különleges érték. Megszületik, de nem nekünk születik meg, hanem azért, hogy mi azt képviselve, azt bemutatva, felnevelve úgy mond, mai szóval úgy mondanánk, menedzselve azt az értéket sokak számára tudjuk kamatoztatni.

Had mondjak egy mai történetet ennek alátámasztására. Ha a párbeszédben észrevesszük azt, hogy a párbeszéd valójában az egység kereséséről, és az egység kiábrázolódásáról szól, akkor azt is meg fogjuk érteni, hogy a párbeszéd tulajdonképpen csak ürügy.

Mert hogy a párbeszéd valójában annak a gyakorló terepe, hogy miként tudjuk az egymással szemben táplált előítéleteinket legyőzni.

Így szeretném ezt a mai példát hozni. Ma sokat beszélünk a különféle előítéletekről, az előítéletek leküzdésének szükségességéről. Ennek kapcsán különféle társadalmi nyomást kifejező elvárások fogalmazódnak meg. Szobrokat döntenek egyesek, mondván, hogy itt olyan emberek állnak a talapzaton, akik az egység ellen dolgoztak. Egyes embereket népcsoportokat kiemeltek, másokat pedig lenéztek.

Vannak akik gesztusokra, szavakra ügyelnek. Vannak akik akár közösségi szolgáltatókat helyeznek bojkott alá, mondván, hogy nekik határozottabb fellépésre van szükségük a rasszizmussal szemben.

Én úgy gondolom, hogy ezek csupán látszat tevékenységek. A valódi kihívás az az lenne, hogy hogyan tudjuk egymásban a másik iránt táplált előítéleteket leküzdeni.

Hogyan tudjuk újból és újból az egység üzenetét megérteni?

Ebben a vonatkozásban hangsúlyozom újból az apostoli Hitvallás üzenetét.

Ugyan úgy, ahogy Jézus Krisztus is fogantatott Szent Lélektől, ugyan úgy mind a mai napig az egység üzenete az a Szent Lélek közreműködése által történik.

Ő az, aki megérinti a szívünket, aki felbuzdít bennünket arra, hogy egységet akarjunk keresni olyannal, akit egyébként a hátunk közepére nem kívánnánk.

Lépést tegyünk olyanok felé, akiktől nagyon idegenkedünk.

Hogy fölfedezzük, megértsük, hogy tulajdonképpen az élet egyetlen igazi kihívás az, hogy minél több szereplőjével párbeszédet folytassunk.

Mert miközben megtanuljuk a másikat megérteni, nem kell egyet érteni, csak megérteni. Miközben megtanuljuk megérteni a szándékát, a gondolatait, az érzéseit, aközben nekünk is tágul a látókörünk, világunk.

Egyre jobban megértjük, hogy mennyire gazdag, mennyire hatalmas ez a világ. Mennyi elképzelés, mennyi látásmód, mennyi kincset érő élettapasztalat alkotja azt.

Hasonlítunk ebben a mélytengeri búvárokhoz, akik most már különféle. Nagyon nagy nyomást kibíró mélytengeri tengeralattjárókkal szállnak le az óceánok mélyére. Meglepődve, ámulva fedeznek fel olyan élőlényeket, olyan életközösségeket, amelyekről eddig halvány segéd fogalmuk nem volt. Egyszerűen mélyebbre kell szállni, mélyebbre kell merülni. Jobban meg kell érteni a másik másfajta világát.

Ez az, ami Isten Szent Lelke által történik. Ez a vágy fogan meg az ember lelkében, az Isten Szent Lelkének kiáradása által. Nem egy egzaltált, a világ dolgaitól elvonatkoztatott életszemlélet az, amelyik a Szent Léleknek ajtót nyit.

Hanem sokkal inkább az egységet kereső, a világ lényegét megérteni akaró emberi látásmód, amelyik kinyílik a Szent Lélek üzenete, a Szent Lélek jelenléte előtt.

Ha tehát megakadtál, ha úgy érzed, hogy láthatatlan falakba ütköztél, ha úgy látod, hogy nincs tovább és egyszerűen nem érted a másikat, akkor had szóljon a mostani üzenet bátorításként.

Isten az Ő Lelkét te rád is ki akarja árasztani, hogy szíved megnagyobbodjék, kinyíljék, hogy érzelmeid letisztuljanak, hogy képessé váljál egy másik, számodra idegen, furcsa vagy akár ellenszenves világot is befogadni.

Hogy megértsed az abban rejlő üzenetet. A hozzád szóló különleges felszólítást:

Légy egységben velem is!

Én kívánom, hogy ezt a különleges felszólítást megértsük a magunk nyelvén. Így tudjunk az egységre törekedve a széthúzás, a veszekedés, a magunk igazának a hajtogatása helyett a másikhoz közel lépni. Hiszen ne felejtsük el, mind ez a Szent Lélekben fogan meg. Az egység, a szeretet, az egymás felé odafordulás az ő különleges kincse. Kívánom, hogy ezt a kincset mindannyian megkaphassuk és kamatoztathassuk.

 

 

 

 

 

 

Scroll to Top