Egy rendhagyó blog bejegyezés keretében szeretnélek megszólítani téged Kedves Olvasó! Az alábbiakban ajánlom szeretettel az Apostoli Hitvallás további három, egyben befejező részét! Amennyiben szeretnél még további tartalmakat megismerni Dr. habil Hecker-Réz Róbert írásaiból, a Kornéliusz Háza Diakóniai Műhely honlapján megtalálhatod. (A.Szerk.):
A párbeszéd közössége
Miben szent az egyház közössége? Az újszövettség írásai szerint a tanítványok is nagyon sokféle sajátossággal, súlyos emberi fogyatékosságokkal rendelkeztek, hitük az evangélium szerint többször megbicsaklott. Egyetlen egy dolgot még is következetesen fenntartottak ez pedig a párbeszédre való készségük volt. Akármilyen körülmények között, akármi történt, azon voltak, hogy megtalálják a közös nevezőt, a fenyegetettségben is egymást keresték, keresték egymás társaságát. Ez az a tulajdonság, ami a szentségüknek a lényege, amikor az Isten megkeresi a bűnbe esett embert: „- Ádám, hol vagy? Miért akarsz előlem elbújni, miért nem akarsz velem beszélni?” Isten újból és újból megszólítja az embert: „- Akarsz e velem beszélgetni?” A szent közösséggét ezzel lehetne összefoglalni, jellemezni. Alapvetően ráérez a Biblia első lapjain is már megtalálható „Isten országának” a sajátosságára. A szentnek a közössége nem a bűnteleneké vagy a tökéleteseké, hanem olyan embereket jelent, akik ösztönösen keresik a párbeszéd csatornáit, akik akarnak egymással és Istennel beszélgetni. Ez alól egyedül az Iskáriótes Júdás volt a kivétel, aki ebből a párbeszédből kivonta magát. A kereszténységnek nem az a lényeg, hogy „mit szabad” és „mit nem szabad”. Az én kereszténységemnek a lényege az lesz, hogy minden helyzetben megtaláljam az utat a párbeszéd kezdeményezéséhez, folytatásához, Istennel és az embertársaimmal.
A megbékítő párbeszéd
… megbocsátani azt lehet, amit az ember belát, felvállal. Éppen ezzel van a legnagyobb gond. Az ember alapvetően vak, nem képes ezeknek belátására és súlyának felvállalására. Nagyon nehéz túljutni az embernek az önmagát felmentő gondolatokon. „Ha mi ítélnénk magunkat, nem ítéltetnénk el…” mert úgy is felmentjük magunkat. „Ha azonban az Úr ítél minket, akkor nevel, hogy a világgal együtt el ne vesszünk.”
Az ember ösztönösen csak magát mentegeti. „Nem én vagyok a hibás… más sodort bele…”
Az egyházak „bűnös vagy…” üzenetétől eltérően Isten másfajta beszélgetésre hívja az embert. Nem azért jön el ítélni, hogy tönkre tegyen, hanem azért, hogy a világgal együtt el ne kárhozzunk. Tanítani akar minket, úgymond hónunk alá nyúlni, át akar minket járni azzal a szeretettel, amire csak ő képes az engesztelő párbeszéd kezdeményezésében új kezdetet kínál számunkra.
Egy új lehetőséget kínál,
ami nem arról szól, hogy bebizonyítom a másiknak, hogy „… igen is miattad van… szégyelld magad…” Hanem az Isten engesztelése arra késztessen minket, hogy másokat saját hibábikból, nyomorúságukból kiemelő emberekké válljunk.
Vajon hogyan lehetséges ez a feloldozó párbeszéd?
Hányszor kell megbocsátani? … ahányszor szeretnéd, hogy neked megbocsássanak…
Máté evangéliuma 18. fejezet 21.kk
Jézus nem akar igazságot tenni, nem akarja megmondani, hogy kinek van igaza. Egy dologra
akarja felhívni a figyelmet:
„Az vesse rá az első követ, aki bűntelen!” János evangéluma 8. fejezet 1.kk
Az elpusztíthatatlan élet
Az Apostoli hitvallás utolsó egysége így szól: „Hiszek az örök életben!”
A párbeszéd hajtómotorja az elpusztíthatatlan élet. Hiszen a párbeszéd valódi kisugárzó ereje, mondanivalója, ősi felismerése éppen az, hogy újból és újból az élet győz a halál felett. Az a győzelem hogy függ össze a párbeszéd eddig megismert összefüggéseivel?
Amikor az örök életről beszél, akkor ebben a kontextusban nem egyfajta időtlenséget jelent, ha arra utal, hogy az élet: elpusztíthatatlan. Egy olyan életet mutat be, amelynek újra és újra ki kell állnia az életre leselkedő próbákat, de még is újra és újra győztesen kerül ki ebből a harcból. Ezért örök, elpusztíthatatlan.
Mi az elpusztíthatatlanság lényege?
Az, hogy van egy bizonyos pont, amikor nyilvánvalóvá válik, hogy mi igazgat bennünket? Vajon több ez, mint a halál elkerülésének görcsös igyekezetétől? Amikor a halál kaszása csapkod körülöttünk, akkor szólít meg bennünket az üzenet, hogy az elpusztíthatatlan élet a miénk minénk akar lenni. Mert szükséges a félelem által generált játszmákból, a rejtőzködésből kilépni a valódi élet széles távlataiba.
Miről szól az elpusztíthatatlan élet üzenete?
Arról, hogy bár a pusztulás belénk van kódolva, de az életünk nem a kilátástalanságba, hanem a szabadságba vezet. Ebben a világban, ahol megtanultunk elnémulni,
mellébeszélni, hazudozni, párbeszédek helyett elbeszélni egymás mellett, ott elpusztíthatatlan az élet jelenléte. Ez az elpusztíthatatlan élet abban akar megjelenni, hogy segít nekünk, hogy felvállaljuk az élet igazi értelmét, belealázkodjunk a párbeszédekbe, odaadjuk a legnagyobb kincsüket, az odafigyelésünket, szeretetünket, alázatunkat, békességünket.. hogy átéljük azt, hogy nem a halálé az utolsó szó, hanem Isten megszabadít: Apostolok cselekedete 12:1-9.
A kérdés tehát, mit akarunk az életünkkel?
Továbbra is ragaszkodunk börtöneinkhez, magunk eszkábálta rabláncainkhoz, vagy kinyitjuk a szívünket az előtt a csoda előtt, amelyet az elpusztíthatatlan élet csodájában a Mindenható nekünk is ajándékozni akar?
Ez a Párbeszéd csodája, ajándéka, kívánom , hogy mindannyiunknak része legyen benne, és felismerhessük és megtapasztalhassuk, létezik ezen a szorongó, magunkat féltő, bezárkózó világon túl, egy csodálatos, az élet elpusztíthatatlanságába kapaszkodó életforma, hogy ne a fortéjos félelmeink igazgassanak minket!