A cím “Képmeditációs Kiállítást” takar.
Mit jelent ez?
A képmeditációs kiállítás műfaja, két szempontból is sajátos volt, egyrészt azért, mert kétnyelvű volt.
Ezért a Magyarországi Németek Háza, mint helyszín, hiszen német és magyar nyelven szólaltak meg a szövegek. A lényege igazán az, hogy minden szövegnek vagy egy sajátos “hold-udvara”. Olyan képek, olyan ízek, olyan hangok csatlakoznak hozzá, amelyek megszólaltatják, élővé, elevenné varázsolják. Ezt a közös élményt szerettük volna ezzel a képmeditációs kiállítással továbbítani azoknak, akik eljöttek megnézni és megnézi azóta is.
A kiállítást a Psatlers együttes nyitotta meg. A képmeditációs kiállítás a személyiség fejlődésének az állomásait járta végig. Az évszakok ciklusát követve az ősztől a nyárig. A kiürülő , kiégő személyiség megújulása az Isten szerelemben kiteljesedve.
Miről szóltak ezek a képek és illusztrációk?
A szövegeknek, és a szövegek képi megjelenítésének előzménye egy olyan közös út, ami mindannyiunknak a közös útja. Ahogyan a természetben is látjuk ezt a csodálatos körforgást, ami tulajdonképpen nem is körforgás, hiszen egy spirál mozgásához hasonlítható. Leginkább a légörvényeknek a fölfelé vivő áramlatához tudnám hasonlítani. Az évszakok valahogy így működnek ebben a világban.
Ugyan így működnek a mi életünk különböző korszakai is. Éppen hol tartunk? Ez a saját önismeretünk kérdése. Felismerjük e vajon? Milyen jó lenne ezeknek a belső forrongásoknak, ami a mi személyiségünkben zajlik a rendszerét legalább a művészi érnitések szintjén közel vinni azokhoz, akik szeretnének önmagukkal szembe nézni!
Ez a szembenézés nem egy megsemmisülést jelent, főleg nem egy megszégyenülést, hanem egy tudatos fölébredést, tudatos felszínre hozását mindazoknak az erőknek ami bennünk mozognak.
A képmeditációs kiállítás erre vállalkozott, hogy ezeket a belső erőket, dinamikákat tudatosítsa és segítsen abba, hogy akik akarják ezeknek az erőknek a lehetőségével élve ne ragadjanak bele pl. a télbe, hanem tovább tudjanak lépni a tavaszba.
Az alkotókról tudjuk, hogy valamilyen ihletésre teremtenek.Ez a kiállítás azonbanúgy tűnik, mintha egy meghatározott cél érdekében “szándékosan” egy meghatározott cél érdekében,történt volna, és születtek volna a sorok és a képek azért, hogy azok az emberek, akik elállnak, megtehessék ezt a belső utazást.
Vagy megszülettek a képek, és azután jött az ötlet, hogy “hú ez olyan , jó, hogy csináljunk belőle valamit” ?
Melyik a valós?
A négy éves alkotói munkáról, röviden pár gondolatban összefoglalva.
Hecker Róbert:
” A kiinduló pont az a saját életemnek egy olyan fázisa, amikor először szembesültem azzal, hogy most vagy őszintén szembe nézek saját, nevezzük meg bátran sötétségeimmel, és elkezdek ezekkel nagyon komolyan dolgozni, vagy pedig szét fog teljesen esni a saját személyiségem. Amikor elhatároztam, hogy igen. Nem akarok kibújni ez alól a teher alól, nem akarok magamnak, vagy másoknak többet hazudni, akkor viszont egy nagyon fontos isteni ajándék volt az, hogy azok a művészi ihletések, amik mocorogtak bennem, azok napvilágra törtek és segítettek abban, hogy ezeket az ösztönös és nagyon sokszor meg nem értett, meg nem érzett folyamatokat valahogy verbalizálni, kifejezni tudjam…
Az volt a következő rádöbbenés, hogy ez nem csak a saját felismerésem volt. Amikor én egész bátortalanul belekezdtem: közétenni szövegeket, aztán később tanítani ezekről, akkor úgy vettem észre, hogy sokakban ez rezonál. Olyan belső húrokat kezd el megpendíteni, amelyekről nekik magunknak sem volt tudomásuk. Megdöbbentő volt nekem az az élmény amikor akár bibliodramatikai feldolgozásban, akár irodalmi feldolgozásban emberek egészen odáig jutottak el a saját sorsukra rádöbbenve kezdtek el ott akár sírni is például.
Akkor döbbentem rá arra, hogy ezekben a szövegekben valami ősi erő jelenik meg. Ez valószínű azért van, mert amikor az ember rákényszerül arra, hogy a saját személyiségének a gyökeréig lehatoljon, akkor ezek olyan gyökerek, amelyek az egész emberiségnek a gyökerei. Az a kollektív őstudat amiről Jung beszél, az gyakorlatilag a mindegyikünknek a kollektív őstudat…
Csiffáry Zsuzsa a képeivel ezt úgy tudta megjeleníteni, hogy mintegy felerősödött ennek a hatása, így talált ez egymásra. Először természetesen magamnak, magunknak, de ezen keresztül aztán azoknak szintén emberként élnek ezen a földön és nem hagyják magukat az embertelen világban valami más dimenzióba elragadni.”
Csiffáry Zsuzsanna
“Nagy feladat és lehetőség volt számomra a Robival alkotói munka én a művészetek segítségével lélek-zem, így dolgozom fel a körülöttem zajló eseményeket, a nehézségeket, a amelyek sosem látszódnak rajtam. Elképesztő feladat elé állítottam magamat. Az alkotói munka szeretete egy oldalú dolog. Ez esetben az alkotó kiadja magából a véleményét a társadalomról, a szociális berendezkedésről, az érzelemvilágáról, és közli a közönséggel mindezt a saját eszközeivel. Nincs beleszólás az alkotói folyamatba, de Robival való közös együttműködés nem csupán rajz és technikai korlátok átlépését eredményezte, hanem a szellemit és lelkit is egyben. A közös munka folyamatos együttműködést igényelt. A könyv terápiás jellege rám is hatott, az olvasás és annak képi ábrázolása közben. A Magyarországi Német Kultúra Házban kiállított illusztrációim négy év munkájának a gyümölcsei. Négy év nem hangzik olyan hosszú időnek, de elég hosszú egy fiatal, szellemében fejlődő embernek….
Másként érzem a türelmet ,s hogy saját arcunk olykor nem is igazán csak a saját mondanivalónkban rajzolódhat ki. Sokszor másokért, mások által véghezvitt munkánkban jövünk rá olyan rejtett tulajdonságainkra, ami valóban személyiségünk titkaiként észrevétlenül voltak jelen az életünk minden szakaszában.
Gyakorlatilag az emberre tekintek másként, ami nem kis dolog számomra.”
Hecker Róbert
“Hosszú négy évről beszélünk, a négy év során egyre inkább azokat a közös pontokat érthettük meg, amik valóban az emberiségnek a belső lüktetéseit jelentik. Azért csiszoltunk olyan sokat szövegeken, képeken, képi megformázásokon, motívumokon, hogy ezek valóban azt fejezzék ki, ami mindenkiben ott a mélyben rezonál. Erre a legkisebb közös többszörösre figyelve nagyon sok minden letisztult bennem is… Most kezdem megérezni azt, hogy mennyi felesleges dologgal foglalkoztam, hogy mennyi emberi elvárásnak és törvénynek és nem tudom mi mindennek igyekeztem megfelelni, aminek a lényeghez semmi köze.
Talán azt mondhatnám, hogy az én számomra a leglényegesebb következménye ennek a projektnek az volt, hogy egy hatalmas segítséget jelentett az elmúlt négy évben a saját formálódásom szempontjából. Ha ezeket a szövegeket újra végig olvasom, és hagyom magamra hatni, akkor valahogy érzem azt is, hogy merrefelé visz tovább az utam. Nem tudom, de érzem és ez már egy nagyon nagy biztonságot jelent.
Erre az újfajt meditációra vajon szüksége, igénye lehet a mai társadalomnak?
Hecker Róbert
“Azt gondolom, hogy az ember alapvetően nincs tisztában önmagával,- Ez saját felismerésemnek a rövid summázata. – és ha akarja ezt az utat, akkor viszont segít neki az, hogy a műveszi érintések révén átéli a lényeget. Ez a fajta technika amit most kiizadtunk magunkból, ebben egy nagyon hatékony eszköz. Remélem, hogy egyre többeknek
“A kiállítás és maguk a képek, a leírással, szinte beleláttak a lelkembe. A saját életemmel vetettem számot, milyen az, mikor a személyiségemben az egyes évszakok szinte életre kelnek. Ilyenkor jó látni, hogy nem vagyok egyedül. Megértést találok más emberek, aká a Teremtő részéről.”
” A látottak folyton Isten felé tereltek. Nem csupán egy kiállítás volt, hanem párbeszéd és időtöltés is Istennel.”
Az este moderátora az ELTE Germanisztika i Intézet habitált docense Varga Péter Pius, Párbeszéd Háza Biblio dárma csoport vezető.
A március 15.-ig a Magyar Németek Házában a Lendvai út 22.-ben vendégeskedő kiállítás képeiről album készül.Minél többeket meg tudjon gazdagítani.