Az Apostoli hitvallás most alaposabb vizsgálatnak kitett szakasza a „hiszek egy Istenben”–kifejezés lesz. Ennek kapcsán azonban rögtön fölvetődik a kérdés: hogyan szerepelhet itt az „egy” kifejezés, amikor a kereszténység alaptanítása szerint Szentháromság-Istenről, vagyis „három Istenről” beszélünk? Nincs itt egy alapvető ellentmondás?
Főtémánk, az egészséges-építő párbeszéd kapcsán igen fontos ennek az első látásra dogmatikusnak tűnő, a teológia történetében évszázadok óta késhegyre menő vitákat generáló kérdésnek a megfontolása. Hiszen az iszlám egyik fontos kritikája a kereszténység kapcsán például éppen ez, hogy milyen zavaros, többisten-hitet hirdető fölfogás ez… A kereszténységen belül pedig több ismert felekezet, – mint például az unitáriusok, vagy a magukat a keresztényekhez soroló jehovisták – ezt a feszültséget úgy akarták föloldani, hogy Jézus Krisztus istenségét tagadják.
A hitvallás „egy” kifejezése azonban sokkal inkább az „egységes, egyöntetű” szóval adható vissza, – és innen lesz főtémánk összefüggésében hallatlanul izgalmas a Szentháromság működése. Lényegi meghatározottsága ebben az összefüggésben ugyanis az, hogy a Mennyei Atya, az Egyszülött Fiú, és a Szent Lélek folyamatos, kényszer nélküli engedelmességen alapuló párbeszédben áll egymással, és így, ebben a dialógusban formálja ki mindazt a jót és szépet, ami teremtett és azon túli világunkban megjelenik. Erről a teremtő párbeszédről, annak dinamikájáról szinte semmit sem tudunk. Csak következményeiben, a teremtett-újjáteremtett világban érzékeljük hatását, a Szentháromságon belül zajló párbeszéd áldásos, megújító erejét. Erről két, egymást sajátosan értelmező, vagyis egymással párbeszédet folytató bibliai, idézetet ajánlok tanulmányozásra: „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. A föld pedig kietlen és puszta volt, és sötétség volt a mélység színén, és az Isten Lelke lebegett a vizek felett. És szólt Isten: Legyen világosság: és lett világosság. És látta Isten, hogy jó a világosság; és elválasztotta Isten a világosságot a sötétségtől.”[1] „Kezdetben volt az Ige, és az Ige az Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ez kezdetben az Istennél volt. Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, ami lett. Ő benne volt az élet, és az élet volt az emberek világossága; És a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt. Az igazi világosság eljött már a világba, amely megvilágosít minden embert. A világban volt és a világ általa lett, de a világ nem ismerte fel őt. Az övéi közé jött, és az övéi nem fogadták be őt. Akik pedig befogadták őt, hatalmat adott azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az ő nevében hisznek; Akik nem vérből, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatából, hanem Istentől születtek.”[2]
A fönti igeszakaszok egymással folytatott párbeszéde során a Szentháromság teremtő erőt közvetítő dialógusáról a következőket tudhatjuk:
- Mindenfajta, valódi áttörést munkáló kezdet minden esetben innen, ebből a világot teremtő és fenntartó, a Mennyei Atya és az Egyszülött Fiú között zajló párbeszédből ered. Ez konkrétan azt jelenti, hogy minden új, a zűrzavart, rendezetlenséget, sötétséget felülmúló hatás ebből a párbeszédből származik, az a forrása. Ez a fajta kezdet a teremtéstörténet szerint valójában mindig a sötétség és a világosság szétválasztásában mutatkozik meg. Ezt a szétválasztást a Mennyei Atya és az Egyszülött Fiú mérhetetlen-felfoghatatlan szeretetének egységet munkáló hatása eredményezi. A szeretetből származó egység lényege ugyanis nem az, hogy abba minden belefér, hogy abban minden békésen megvan egymás mellett, hanem az, hogy egyöntetű, világos üzenetet hordoz minden megnyilvánulása. Ez az egyöntetűség egyúttal a szeretet hatalma is, ezért jellemzi így János apostol azokat, akik abban részesülnek. Igen, a szeretet hatalom, mert egy zavaros, egymásnak feszülő alkotóelemei révén a szétesés felé haladó világban minden belső egyöntetűséggel rendelkező élet úgy hat a környezetésre, mint a mágnes a vasreszelékre. Igen, a szeretet hatalom, mert csupán egyetlen szál gyertya is képes arra, hogy elűzze a sötétséget: nem szürkeséget áraszt, hanem hatalma van a sötétség fölött! Így tükröződik, képződik le a Mennyei Atya és az Egyszülött Fiú egyöntetűsége, egysége mindazokban, akik Őt befogadják: nem vallási formák gyakorlására, hanem az életünk letisztulására, önellentmondás nélküli kiteljesedésére ösztönöz.
- A Szent Lélek szerepe más: Ő az egyöntetűséget munkáló energiák összegyűjtője és kijelentője.[3] Ennek szemléltetésére-leírására a lábjegyzetben található két igehelyet szeretném magyarázni. Az első a Jézus Krisztustól származó jellemzés, Aki szerint a Szent Lélek mindig olyan belső tudást-fölismerést közvetít, melynek befogadására a személyiségünk aktuálisan már érett és fölkészült. Soha nem vár el tőlünk olyan lépéseket, melyek meghaladnák befogadó képességünket! Azt is elmondja, hogy ennek a közvetített tudásnak nem a Szentlélek a forrása, hanem „azokat szólja, amiket hall”, vagyis a Szentháromság-Isten belső párbeszédében Ő a „jegyzőkönyvvezető”. Ez a belső párbeszéd ugyanis sorsunkat a világegyetem történéseinek nagy összefüggéseibe. Ezért vállalja a Szent Lélek azt, hogy a Szentháromság-Isten belső párbeszédében született döntésekből kijelenti nékünk mindazt, amire szükségünk van ahhoz, hogy a ránk váró kihívásokat személyiségfejlődésünk javára tudjuk kamatoztatni, és azok ilyen formán ajándékunkká válhassanak. Az ilyen módon a Szent Lélek által előre kijelentett, a jövőbeni események feldolgozására fölkészítő tudás-közvetítésre szeretnék egy példát hozni: nagyapám a második világháborúban hadifogolyként sokat imádkozott a családjáért. Édesapámék hatan voltak testvérek, végig élték a pesti ostromot, ráadásul nagyszüleim aktívan részt vettek az üldözöttek mentésében, bujtatásában, úgyhogy volt elég rájuk leselkedő veszélyforrás. Amikor tehát nagyapa családja megmeneküléséért, baj és kár nélküli megmaradásáért imádkozott, imádságában egyszer megszólította a Szent Lélek. Ezt a mondatot hallotta: „igazságosnak tartod-e, hogy miközben egy világ ég el, a te családodnak ne essék baja?” Ez a mondat a szívéig hatolt. Már nem harcolt azért, hogy az ő szeretteinek ne essék bántódása, hanem azt kérte, hogy a Szent Lélek jelentse ki néki, melyik családtagja fog meghalni, hogy magában el tudja gyászolni. Így jelentette ki néki a Szent Lélek előre azt, hogy legidősebb lánya lesz az. Valóban: Mausi egy bombatámadás során repesztől eltalálva azonnal meghalt. Amikor nagyapa hazajött a hadifogságból, és a családtagjai tudatták vele a szomorú hírt, egy szóval válaszolt: „tudom.”
- A Szent Lélek a rendező-újjáteremtő energiák összegyűjtése és kijelentése során Jézus Krisztus személyét állítja a világmindenség középpontjába. Erről a funkciójáról Jézus Krisztus így szól a fenti igeszakaszban: „Ő engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz, és kijelenti néktek.” Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a Szent Lélek minden embert arra ösztönöz, hogy a személytelen, rejtőzködő életviteléből kilépve a mindenség, és vele együtt saját életének középpontjában ne valamiféle személytelen energiát lásson-érzékeljen, hanem egy olyan személyt, Akinek isteni ereje-kisugárzása van. A Szent Lélek nagy-nagy türelemmel és szeretettel arra ösztönzi az embert, hogy minden pozitív előjelű erőforrás mögött az ember ráérezzen arra a személyre, Akiből mindez árad, vagyis Jézus Krisztusra. A világunkban föllelhető minden jó és szép ugyanis Jézus Krisztus fentiekben idézett kijelentése alapján is az Ő tulajdona, és azt Ő ajándékozza nékünk. Krisztusnak az emberi sors minden nyomorúságát fölvállaló, nyomorúságos kereszthalálba torkolló földi életútja ugyanis éppen ennek a pazarlóan gazdag ajándékozásnak a bizonyítéka.
- Ezt az összefüggést ismeri fel és erősíti meg Pál apostol is, amikor az adakozás bibliai alapelvéről tanít: „Tudtotokra adjuk pedig, atyámfiai, Istennek azt a kegyelmét, amelyet Macedónia gyülekezeteinek adott. Hogy a nyomorúság sok próbái közt is bőséges az ő örömük, mert igen nagy szegénységük jószívűségük gazdagságává növekedett. Mert tanúskodom arról, hogy erejük szerint, sőt erejük felett is adakoznak, buzgón kérlelve minket, hogy a szentek iránti ilyen szolgálat jótéteményébe és közösségébe fogadjuk be őket. És nemcsak abban a mértékben, ahogyan reméltük, hanem önmagukat adták először az Úrnak, és nekünk is az Isten akaratából. Ezen fölbátorodva kérnünk kellett Titust, hogy ahogyan fölbuzdított benneteket, úgy vigye is sikerre nálatok ugyanezt a gyűjtést. Hiszen ahogyan mindenben bővölködtök, hitben, beszédben, ismeretben, lelkesedésben és hozzánk való szeretetben, úgy e jótéteményben is legyetek gazdagok. Nem parancsképpen mondom mindezt, hanem hogy a mások lelkesedését példaképül elétek állítva a ti szeretetetek valódiságát is kipróbáljam. Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztusnak jótéteményét, hogy gazdag lévén, szegénnyé lett érettetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok.” (2.Korintus 8,1-9) Mindez a Szentháromság-Isten által munkált egyöntetűség kontextusában azt jelenti, hogy aki ennek a hatalomnak erőterében él, az belső késztetést érez arra, hogy ajándékká váljon mások számára. Ezt nem kényszerből, vagy külső elvárásból teszi, hanem azért, mert nap mind nap átéli: Krisztusban mindent megkap, pazarló mértékben túláradó módon… Hogyan ne adna abból valamit tovább azoknak, akik belső feszültségeikben és szétesettségükben szegényen, félelmek és kifosztottságok rabjaiként élnek a környezetükben?
Elgondolkodtató kérdések:
- Hol látod saját életedben a belső rendezetlenségből, az egymásnak feszülő hatások feszültségéből eredő szétesés veszélyét?
- Volt-e az elmúlt hónapban legalább egy olyan ember, aki számára ajándékká tudtál válni, és ha igen, hogyan, milyen élethelyzetben történt ez?
[1] I.Mózes 1,1-4
[2] János evangéliuma 1,1-5.10-13
[3] Még sok mondani valóm van hozzátok, de most el nem hordozhatjátok. De mikor eljön ő, az igazságnak Lelke, elvezet majd titeket minden igazságra. Mert nem ő magától szól, hanem azokat szólja, amiket hall, és a bekövetkezőket előre kijelenti néktek. Ő engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz, és kijelenti néktek. Mindaz, ami az Atyáé, az enyém: azért mondtam, hogy az enyémből vesz, és kijelenti néktek.” (János 16,12-15) „Hanem, amint meg van írva: Amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, Isten azt készítette az őt szeretőknek. Nekünk azonban az Isten kijelentette az ő Lelke által: mert a Lélek mindeneket vizsgál, még az Istennek mélységeit is. Mert kicsoda tudja az emberek közül az ember dolgait, ha nem az embernek lelke, amely ő benne van? Így az Isten dolgait sem ismeri senki, csak az Istennek Lelke. Mi pedig nem e világnak lelkét vettük, hanem az Istenből való Lelket; hogy megismerjük azokat, amiket Isten ajándékozott nékünk.” (II.Korinthus 2,9-12)