Ez az írás olyan beszélgető-körök, un. párbeszédműhelyek számára készült, ahol a résztvevők arra törekszenek, hogy életük problémáira, erőtlenségeire az Égi Inspiráció előtt kinyílva keressenek gyógyulást. Ez a kinyílás a párbeszédműhelyekben a Biblián tájékozódó un. autokeirikus[1] látásmód alapján történik. Ez a látásmód kettős célkitűzésű: egyrészt türelmes szeretettel fölismerteti mindazokat a megkötöző erőket, melyek elnyomják bennünk az Égi Inspiráció utáni vágyat. Másrészt bátorító szeretettel arra ösztönöz, hogy föl merjük vállalni a Lélektől inspirált-vezetett[2] életmód kihívását.
Az általam megfogalmazott, csoportvezetői és terápiás tapasztalataimat összegző munkaanyag célja ebből következően kettős: egyszerre személyiségformáló és készségfejlesztő jellegű. Arra akar megtanítani, hogy miként lehet a Biblia szeretetről szóló alaptanítását személyes élményként, gyakorlati módon megtapasztalni.
Mindez nem könnyű:
hiszen a mindennapi élet kihívásaira választ kereső gondolataink elsősorban a személyes sikerről és érvényesülésről, és nem a szeretet inspiráló erejéről szólnak. A bennünket körülvevő világ valós problémáinak, és az arra megfogalmazott bibliai megoldásoknak megismerése ezért folyamatos önvizsgálatot jelent számunkra. Csak így lepleződhetnek le azok a tévutak, ahol nem a szeretet által inspirált életgyakorlatban járunk. Ilyen tévúttá válik természetes énünk ösztönzésére hallgatva a vallás is, ha csupán az egyéni és közösségi érvényesülésünk természetfölötti támogatójaként gyakoroljuk.
Az autokeirikus látásmód ezért határozottan szembeszáll azzal a felfogással, mely a helyes hitvallás, – értsd felekezeti látásmód – elsajátításához köti a helyes-sikeres életvitelt. Ez a dogmatikus megközelítés csupán olyan rossz gyümölcsöket termő „térítői tevékenységet” eredményez, melytől joggal viszolyognak az emberek, és amelyet Jézus Krisztus is éles szavakkal ítél el: „Jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok! Mert megkerülitek a tengert és a földet, hogy egy pogányt zsidóvá tegyetek; és ha azzá lett, a gyehenna fiává teszitek őt, kétszerte inkább magatoknál.”[3]
Fotó: Peszleg Ádám
Éppen ezt a sajátos csapdahelyzetet kívánom elkerülni akkor, amikor a párbeszéd gyakorlására egy ősi keresztény szöveget veszek kiindulópontul, mégpedig az un. Apostoli Hitvallást. Ezt a szöveget elsősorban dogmatikai tartalmak hordozójaként ismert, valójában azonban ennél sokkal gazdagabb jelentéstartalma van. Mindezt 404 körül az Aquileja városába való Tyrannus Rufius presbiter írja le, aki csupán az Apostoli Hitvallás szövegét ismerteti, hanem annak keletkezési történetét is: az apostolok ugyanis a pünkösd csodája után, – amikor is képessé váltak számukra teljesen ismeretlen népek addig érthetetlen nyelvét is megérteni, Krisztus Uruk parancsának engedve[4] elindultak, hogy Krisztus tanítványaivá tegyék őket. Utolsó közös együttlétükön,– mielőtt elindultak, hogy az akkor ismert világ minden népével párbeszédet kezdeményezzenek Krisztus küldetéséről – együtt fogalmazták meg ennek a küldetésnek lényegi elemeit. Egy-egy mondatot hol az egyik, hol a másik apostol fogalmazott meg, – tehát a szöveg maga is egy közös, inspirált párbeszéd eredménye. Nagyon fontos tehát a szöveg keletkezésének kontextusa: nem kötelezően előírt tanítások gyűjteménye az Apostoli Hitvallás, hanem a pünkösd csodája által a párbeszédre eddig alkalmatlan közegben is inspiráló-megerősítő párbeszédet kezdeményező, tehát tanítványokat formáló[5] szöveg az.
Ez az életszemlélet az autokeirikus látásmód szerint a szeretet gyakorlásának a központi rendező elve. A másik iránti szeretettől indíttatva ugyanis nem a saját véleményünket akarjuk ráerőltetni! A tanítvánnyá válás útján elindulva meg kell szívlelnünk a kérdést: „Érted is, amit olvasol?[6]” Ez a Fülöp apostol, és az etióp kincstárnok párbeszédét bevezető kérdésfölvetés mind máig igen aktuális. Két, egészen különböző kulturális, vallási háttérből jövő ember találkozik, akiket összeköt a Jézus Krisztus személye iránti közös érdeklődés. Sokkal könnyebb persze a régről ismert vallásos frázisokat, igeértelmezéseket ismételgetni, de ne felejtsük el: csupán az érthető, vagyis megtapasztalható, tanítvánnyá tévő tanítás lehet elfogadható! Fontos tehát leszögeznünk: az érthetőség nem nyelvészeti, vagy stílus-kérdés! Az érthetőség az idézett bibliai szakaszban Fülöp száján sem egyéb, mint a beszélgető-társát foglalkoztató kérdéskörből kiindulva hirdetett Jézus Krisztus. Tehát: tanítvánnyá vált az, aki nem a saját gondolataiból, hanem az embertársát foglalkoztatókból kiindulva akar a Minden Párbeszéd Istenéről véleményt formálni!
Elgondolkodtató kérdések:
- Saját életed elmúlt két hetére visszatekintve volt-e részed olyan élményben, amikor vagy Te kezdeményeztél párbeszédet a beszélgetőtársadat foglalkoztató kérdéskörből kiindulva Jézus Krisztus szeretetéről, vagy veled történt mindez?
- Mennyire törekszel arra, hogy párbeszédben a Krisztus-i szeretet üzenete azoknak is érthető legyen, akik a Biblia történeteit, szövegét és gondolatvilágát nem ismerik?
[1] A kifejezés görög eredetű, szógyöke autokheiros, magyarul saját kezűleg. A Bibliában egyetlen helyen, mégpedig az ApCsel 27,19-ben szerepel, ott, amikor a Pál apostollal együtt súlyos viharba kerülő hajósok megmenekülésük érdekében saját kezűleg először a nagy üzleti haszonnal kecsegtető rakományt, majd a tájékozódásukat és hajózási tevékenységüket megalapozó navigációs eszközöket a hajótartozékokkal, végül pedig a menekülési útvonalat biztosító mentőcsónakokat a tengerbe dobták, hogy könnyítsenek hajójukon. A történet úgy fejeződik be, hogy a könnyített teherrel tovább sodródó hajó végül Málta szigetéig jut, ott egy zátonyon megfeneklik, lassanként darabjaira hullik, de utasai és személyzete közül a roncsokba kapaszkodva mindenki szerencsésen partot ér. Az autokeirikus látásmód éppen ezt a logikát kívánja leképezni: életünk hajójáról először ki kell dobálnunk az általunk elképzelt nyereség vágyálmait, aztán a megszokott életmintákat és tájékozódási pontokat, végül a biztonságot nyújtó menekülési útvonalakat ahhoz, hogy egy egészen új, az inspirációra kinyíló életút kezdődhessen el.
[2] „A szél fú, ahová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod, honnan jő és hová megy: így van mindenki, aki Lélektől született.” (János 3,8)
[3] Máté 23,15
[4] Máté 28,18-20: „És hozzájuk menve Jézus, ezt mondta nékik: Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön. Elmenve azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek: és íme, én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!” (Krisztus hatalma tehát abban áll, hogy az addig egymást meg nem értő, el nem fogadó emberek erre újra képessé válnak! Ennek a kölcsönös befogadásnak a kifejezése a keresztség, ahol a Mindenható fogadja gyermekévé a párbeszédre természetétől fogva képtelen, – bibliai szóval élve bűnös – embert.)
[5] Ézsaiás 50,4-5: „Az Úr Isten bölcs nyelvet adott én nékem, hogy tudjam erősíteni a megfáradtat beszéddel, fölserkenti minden reggel, fölserkenti fülemet, hogy hallgassak, miként a tanítványok. Az Úr Isten megnyitotta fülemet, és én nem voltam engedetlen, hátra nem fordultam.”
[6] ApCsel 8,26-40