A korábbi egységekben már utaltam rá, hogy az Apostoli Hitvallás szövegének közös értelmezés révén fogunk közelebb kerülni ahhoz az ősi törvényszerűséghez amelyet a párbeszéd erőterének neveztünk el.
Azt mondtuk el eddig erről az erőtérről, hogy ebben szabadon áramlanak a gondolatok, érzések. Ezeknek a gondolatoknak, érzéseknek a szabad áramlása révén valami új jön létre, valami előbbre vivő, valami valóban belülről jövő változás.
Amikor az apostolok leültek utolsó összejövetelükön, hogy együtt megfogalmazzák azt a küldetést, amit majd világszerte visznek minden néphez, akkor itt az első szó volt a legfontosabb.
Mi lenne az a központi üzenet, amire felfűzik azokat a gondolatokat, amelyeket később kifejtenek? – azoknak a tanításoknak alapján, amit Jézus Krisztusól, a mesterüktől hallottak.
Mi a kereszténységnek a legalapvetőbb ajándéka a világ számára?
Ahogyan ezen gondolkodtak együtt, fogalmazták meg ezt, hogy az Apostoli Hitvallás, más szóval a „Hiszek egy” központi gondolata a „hiszek” szó lesz.
Éppen innen ered aztán az a cím, amit a mai egységünknek összefoglaló vezérgondolataként megfogalmaztam:
A hit kihívása
Mert hogy nagyon hamar, ennek a szónak hallatán, hogy „hit”, azt gondoljuk, hogy a „vallásosokról” van szó, akik hisznek abban, hogy Isten létezik, és erre a hitre alapozzák az életüket. Csak hogy itt, az a fajta hit, amiről az apostolok beszélnek, ez egyáltalán nem erről szól!
Ez nem valaminek a létezését fogadja el, nem valami láthatatlan törvényszerűségek fölött álló Istent próbál maga elé képzelni. Ez a hit nem erről szól.
Sokkal inkább úgy lehetne fogalmazni, ami szintén benne van az eredeti kifejezésben, hogy itt valójában: „Bizalom” – ról van szó.
Ha így fogalmazzuk: „A bizalom kihívása”, akkor azt is mondhatjuk, hogy tulajdonképpen az Apostoli Hitvallás az úgy kezdődik:
Bízok egy Istenben.
Ez a kifejezés teljesen egyértelmű azzal, hogy: Hiszek egy Istenben.
Ennek kapcsán szeretném röviden bemutatni, hogy miért is van ez így?
Gondoljunk a hétköznapi életünkre.
Vajon mindazok a tevékenységek, amelyek bennünket foglalkoztatnak, ezek a tevékenységek bizalom nélkül mennyire képzelhetőek el a gyakorlatban?
Gondoljunk például csak arra az egyszerű tevékenységre, melyet most a tavaszi idő beálltával, a megvetés tevékenységeként jelölünk meg.
Amikor a szántóvető kimegy, és elhinti a magot a szántóföldbe, akkor bizalommal, ma úgy is mondhatnánk:
Hittel teszi ezt.
Hiszi azt, bízik abban, hogy ez az elvetett mag kikel és olyan termést hoz, hogy érdemes lesz learatni, sőt még abban is bízik, hiszi azt is, hogy nem lesz semmilyen nagyobb baj. Sikerül majd megóvnia az alapvető károktól ezt az elvetett magot. Amikor eljön majd az aratásnak az ideje, örömmel állhat bele az aratásba, és nem azzal a keserű megállapítással, hogy
„Elvetettem ennyi és ennyi magot, de hatalmas nagy veszteségem van rajta. Nem kelt ki semmi!”
Ez is a hitnek, a bizalomnak a példája. Mondhatnám azt is, amikor két ember összeköti a sorsát és úgy dönt, hogy mostantól kezdve az ő életük közös úton halad, akkor sem a jövőt látják. Akkor sem tudják megmondani, mi minden fog rájuk várni. Hanem egyetlen egy dolgot fognak tudni kimondani:
„Hiszek neked, bízok benned, ezzel a hozzáállással állok melléd, és így fogadom el és fogadom meg, hogy amit te mondasz, az úgy is lesz. Én is azt fogadom meg, hogy én is hűséggel kitartok melletted.”
Ez is a hitnek, a bizalomnak az aktusa.
Éppen ezért, amikor azt mondjuk, hogy „hívők” vagy „hitetlenek”, akkor tulajdonképpen nem mondunk mást, mint hogy vannak emberek, akik bizalmat szavaznak, és vannak olyanok, akik bizalmatlanok.
Bizalmat szavaznak Istennek és a környezetüknek a hívők, és bizalmatlanok Istennel és a környezetükkel szemben az ún. hitetlenek.
Vagyis más szóval nem valami minőségbeli különbségről van itt szó. Nem az igazak és a hamisak szembeállításról. Hanem arról, az alapvető kérdésről, hogy: Miben bízol?
Mi az, ami a te életedet alapvetően, mint egy bizalmi tőke meghatározza?
Vagy pedig odáig jutottunk el, fogalmazhatnám úgy is, hogy odáig süllyedtünk, hogy alapvető bizalmatlansággal közeledünk a világhoz?
Amikor az Apostoli Hitvallás kezdő szava, úgy lehetne mondani, központi vezérelve, a bizalom lesz, akkor éppen arra hívja fel az Apostoli Hitvallás-t megfogalmazó tanítványi kör a figyelmet, hogy a bizalom az egész életünknek az alapvető funkciója.
Olyan alapvető funkció, mint a lélegzés.
Nem tudunk bizalom nélkül élni. Bizalom nélkül élve, életünknek leglényegesebb elemét veszítjük el. Olyan, mint ha azt mondanánk, házat építünk, egymásra rakjuk a téglákat, csak éppen a téglák között nincs malter. Nincsen ami összefogja. Nincsen ami egy egységes rendszerbe csoportosítaná ezeket a téglákat. Így soha nem lesz belőle otthonos épület.
Nos, amikor a hit kihívásáról van szó, akkor most engedjük magunkhoz közel azt az értelmezést, amelyet a Biblia ennek kapcsán elénk tár.
Hiszen az Apostoli Hitvallás is nem tesz mást, mint a Bibliát magyarázza. Remélem, hogy a mostani egységünk bevezető részében legalább annyit megértettünk, hogy itt nem valamilyen felekezetről van szó, nem is valamilyen vallásról. Hanem arról a belső döntésről, hogy bizalmas viszonyt akarok ápolni az engem körülvevő világgal és az engem teremtő Istennel, vagy bizalmatlan akarok lenni az engem körülvevő világgal és Istennel szemben?
Ez az én döntésem.
Hiszek, vagy hitetlenkedek?
Megbízok, vagy bizalmatlan vagyok?
Ez az én döntésem.
A Biblia, amikor a hitünk példaképeiről beszél, akkor éppen azokról az emberekről beszél, akik életükben be tudták mutatni, hogy érdemes bízni Istenben, és érdemes bízni az emberekben.
Szeretnék egy ilyen példát most Önök elé tárni! A Római levél 4. fejezete alapján (Római levél 4. fejezete 13. versétől a 25. verséig tartó szakasz) A hit kihívása témakörben fogom magyarázni a felolvasott szöveget.
Mert nem a törvény által adatott az ígéret Ábrahámnak, vagy az ő magvának, hogy e világnak örököse lesz, hanem a hitnek igazsága által. Mert ha azok az örökösök, akik a törvényből valók, feleslegessé lett a hit. Haszontalanná az ígéret. Mert törvény haragot nemz. Ahol pedig nincsen törvény, törvény ellen való cselekedet sincs. Azért származik hitből, hogy kegyelemből legyen.
Hogy erős legyen az ígéret az egész magnak. Nem csak a törvényből valónak, hanem az Ábrahám hitéből valónak is, aki mindnyájyunknak atyja. Amint meg van írva, hogy sok nép atyjává tettelek téged. Az előtt az Isten előtt, akiben hitt, Aki a holtakat megeleveníti és azokat, amelyek nincsenek előszólítja, mint meglevőket.
Aki reménység ellen reménykedve hitte, hogy sok népnek atyjává lesz a szerint, amint megmondtatott neki, így lesz a te magod.
Hitében erős volt. Nem gondolt a már száz esztendős elhalt testére, sem Sárának elhalt méhére. Az Istennek ígéretében sem kételkedett hitetlenséggel, hanem erős volt a hitben, dicsőséget adva Istennek és teljesen elhitte, hogy amit Ő ígért, meg is cselekedheti.
Azért itt tulajdoníttatott ez neki igazságul. De nem csak őérte íratott meg, hogy „tulajdoníttatott neki igazságul”. Hanem miértünk is, akiknek majd tulajdoníttatik, azoknak ti., akik hisznek Abban, Aki feltámasztotta a mi Urunkat, a Jézust, a halálból. Aki a bűneinkért halálra adatott és feltámasztotta ami megigazulásunkért.
Ezt a szöveget szeretném most, ami mi mai témánkra, a hit kihívásának témájára alkalmazni.
Először is, azt olvassuk, hogy Ábrahámnak adatik egy ígéret.
Milyen ígéretről is van szó?
Ábrahám 75 éves, amikor családjával együtt az akkori kultúra egyik központjából, Hárán-ból kivonul a ( nem is olyan régen feltárt ásatások megmutatták, hogy ebben a városban még központi fűtés is volt) minden luxussal ellátott, fejlett infrastruktúrájú városból. Ábrahám innen vonul ki, felvállal körülbelül egy kétezer kilométeres utat, hogy elérkezzen az ígéret földjére, a mai Izrael területére.
Amikor azonban oda megérkezik, akkor azonban továbbra is vándorló életet folytat. Ennek a vándorló életnek van egy nagyon fontos tulajdonsága, hogy Ábrahám közben folyamatosan várja az ígéret beteljesedését. Azt az ígéretet, hogy neki gyermeke születik, és az addig meddő felesége várandós lesz.
Csakhogy közben telik-múlik az idő.
Aztán ahogy le is írja itt Pál apostol, legalább 30 esztendő, de az is lehet, hogy még több eltelik. Ez a változás, ez az egyre inkább leépülő külső testi állapot, ez mit is sugároz?
Az az alapüzenete: hogy Isten becsapott téged. Isten mondott ugyan valamit neked, ígért ugyan valamit neked, de nem teljesítette.
Ábrahám hallgathatna a bizalmatlanság útmutatásaira. Hallgathatna a bizalmatlanság szirén hangjaira. De nem ezt teszi. Hűséggel kitart.
Abban az ígéretben, amelyet ő Istentől kapott. Ahogy itt megfogalmazza itt a szöveg, ő hitében erős volt. Vagy is úgy mondhatnánk, hogy bizalmában erős volt. Nem gondolt a mintegy 100 esztendős elhalt testére, sem Sárának elhalt méhére.
Ha ezt a képet most magunk elé képzeljük, van két idős ember, aki az életének nagy vágyát, beteljesületlenül látja.
Úgy látja, hogy nekik nem adatik meg, hogy gyermekük legyen. És akkor egyszer csak kapnak egy ígéretet. A szívük mélyén átélik azt a különleges érintést, hogy Isten gondoskodni akar róluk, Isten megígéri nekik, hogy lesz utódjuk.
Hogyan viszonyulnak ehhez? Mondhatják azt, hogy ez egy vágyfantázia volt. Mondhatják azt, hogy hát ezt csak úgy bemeséljük magunknak, mert hogy annyira szeretnénk. De tulajdonképpen nagy hülyeség az egész. Mindenki tudja, hogy ez lehetetlen.
De mondhatják azt is, hogy a Jóisten nem fog bennünket becsapni. És Ábrahámnak a története jól mutatja azt, hogy igen, ő is megingott ebben a hitében, de visszatalált ehhez a hithez. Megingott a bizalmában, bizalmatlanná vált ő is. Aztán visszatért ehhez a bizalomhoz ennek a bizalomnak az ápolásához és ezzel együtt újból azt kérte, hogy ez az Isteni ígéret valósuljon meg. Amikor aztán betelik a majdnem 30 esztendő, akkor egyszer csak megtörténik a csoda.
Valahogy így szeretném ezt a csodálatos összefüggést mindannyiunk szeme elé tárni. Azzal kezdtem, hogy a szántóvető ember, amikor kimegy tavasszal magot ültetni, akkor ha az ő munkájában bizalommal, hittel dolgozik, akkor nem arra fog gondolni, hogy:
– Hát úgy is hiába. Nincs értelme annak amit csinálok, mert ősszel úgy sem lesz belőle semmi. Hanem arra gondol örömmel, hogy milyen jó lesz az, amikor majd le tudja aratni a termést.
És Ábrahám esetében is azért nevezzük őt a hitünk ősatyjának, mert hogy olyan valakiről van szó, aki mindenféle külső cáfolat, mindenféle külső ellentétes felfogás dacára kitartott abban, hogy amit Isten neki ígért azt nem fogja elvenni tőle, az be fog teljesedni a maga idejében.
Így vagyunk mi is a mi életünkkel. Ha párbeszédben akarunk élni, ha olyan közösségben akarunk élni egymással, ami valóban gyümölcsöző, ahol ki tudnak bontakozni az emberi gondolatok és érzések és valamit szépet és jót tudnak munkálni, akkor nekünk is meg kell tanulnunk hittel, bizalommal fordulni a környezetünkhöz.
Ez a hozzáállás időigényes. Ez nem egyik pillanatról a másikra hozza elő a gyümölcseit. Hosszú érlelődési időszakra van szükség. De ha ezzel a bizalommal, hittel fordulunk környezetünkhöz, akkor annak révén, ennek a hozzáállásnak segítségével olyan értékeket tudunk felszabadítani, megerősíteni környezetünkben, amelyek nélkül embertársaink magukra maradnának és eltűnnének a hétköznapok sűrűjében.
Ez az, amire itt ez az igeszakasz is utal. Azt mondja, hogy van törvény általi gondolkodás. Van olyan gondolkodás, ami kiszámítja a „hiszem, ha látom” alapelv alapján rendezi be az életét. De ez a fajta gondolkodásmód azt mondja, hogy tulajdonképpen csak arra jó, hogy haragot hozzon elő belőlünk.
Úgy fogalmazza Pál apostol szerint, mintha egy születendő gyermekről lenne szó: a törvény haragot nemz.
Miért is?
Mert ez a kiszámítható világ újból és újból kicsúszik a kezünk közül. Mi úgy gondoljuk, hogy mindent megcsináltunk, amit kellett, bebiztosítottuk magunkat, az állásunkat, a kapcsolatainkat, a házasságunkat, a gyermeknevelésünket és egyszer csak minden összedől, mint a kártyavár. Ilyenkor lehet haragudni. Lehet azt mondani, hogy ez vagy az az ember volt a hibás.
De tulajdonképpen az alap probléma az, hogy nem hitből, nem bizalomból, hanem csak törvényből saját okoskodásunk és saját magunk által felállított törvényszerűségek alapján próbáltuk az életünket kiszámíthatóvá tenni. Ez nem fog működni.
Helyette működhet az, hogy amikor azt mondjuk, mi is a hit emberei akarunk lenni. Ez a hit embereként való működés, ez nem azt jelenti, hogy most valamilyen felekezetnek a tagjai akarunk lenni első rangon.
Hanem ez azt jelenti: Hogy elhatároztam, meg akarok bízni Istenben és bizalmat akarok szavazni az embertársaimnak.
Meg akarok bízni Istenben.
Mit jelent ez a gyakorlatban?
Azt, amit itt olvasunk Ábrahám esetében is. Az Istennek ígéretében nem kételkedett. Hanem erős volt a hitben, dicsőséget adva Istennek, és teljesen elhitte, hogy amit Ő ígért meg is cselekedheti.
Azt tehát, hogy meg akarok bízni Istenben, ennyit jelent: Nem akarok kételkedni.
Miben is?
Kételkedhetek én sok mindenben. Pl. nem ismerem őt, nem tudom, hogy mi a szándéka, nem tudom, hogy ez mire jó, hogy ezt nem tudom, mivel érdemeltem ki, stb.stb.stb.
Ezeket mind-mind elmondhatom.
De egyetlen dologban ne kételkedjem sohasem. Abban, hogy igen is, Isten jelen van az életemben és gondviselésével igazgatja és terelgeti azt.
Ez az egyetlen egy dolog, amire bizalommal kell tekintenünk akkor, ha azt mondjuk:
– Igen, számolunk az ő jelenlétével.
Hogyha így, ezzel a bizalommal fordulunk Felé, akkor lesz majd az életünk is egyre több csodával teli. Akkor fogjuk megtapasztalni, hogy tényleg! Ha megbízunk Benne, ha Rábízzuk az életünket, ha engedjük, hogy azok az ígéretek, magvak, amelyeket Ő hintett, beleszórt a mi életünkbe, hogy a maga idejében kikeljenek, akkor mi is azt tapasztaljuk, amit a szántóvető ember. Hogy elvetettem a magot és a maga idejében kikelt. Kikelve gazdag termést hozott, és én pedig hálával a szívemben learathatom azt. Tudhatom, hogy Isten valóban beteljesítette az ígéreteit.
Akarom ezt tudni?
Akarom azt meghallani, hogy milyen ígéretei vannak az én életemnek?
Milyen csodálatos kibontakozási lehetőségei vannak?
Ha ezt akarom, akkor egyetlen egy dolgot kell csak tennem, bízzak meg abban az Istenben, aki majd a maga csodálatos kikutathatatlan útján utat keres a szívünkhöz.
Ezzel búcsúzom, kérem, hogy igyekezzenek a bizalom útját megkeresve hittel járni egy bizalmatlan, hitetlenkedő világban. Higgyék el, érdemes!